„A napokban még bérmentve lehet használni, ugyanakkor arra kérünk mindenkit, hogy óvatosan használja, ne ártson az eszköznek — becsüljük meg közösen!” — mondta Megyeri Tamás Róbert polgármester. A teqball a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág, amelyet egy ívelt asztalon játszanak. A játékosok a karok és a kezek kivételével a test bármely részével hozzáérhetnek a futball-labdához. Egyesben két játékos, párosban négy játékos játszhatja. A sport pontozási rendszer alapján működik, egyaránt játszható beltéren és kültéren, beleértve a strandkörülményeket, tehát a homoktalajt is.
Nagykároly környékén a kaplonyiak az elsők, akik ezzel a lehetőséggel egészítik ki a sportolási lehetőségeik kínálatát. Az ötlet vélhetően sokakat csábít majd sportolásra, hiszen a magyar fejlesztés már elindult világhódító útjára.
A teqballt a magyar Borsányi Gábor, Huszár Viktor Dénes és Gattyán György fejlesztette ki. A kreatív ötletgazda Borsányi Gábor, aki régebben sokszor focizott pingpongasztalon. A pingpongasztal vízszintes kialakítása miatt azonban a labda sokszor nem pattant úgy, hogy a játék élvezetes legyen. Borsányi úgy gondolta, ha az asztalt meghajlítanák, az ív segíthetné a labda lábhoz való pattanását. Több év fejlesztés után Huszár Viktor segítségével fejlesztették ki az első teqballasztalt 2014-ben.
A sportot hivatalosan Budapesten, 2016. október 18-án mutatta be Ronaldinho brazil futballista, a teqball egyik nagykövete. A teqball első világbajnokságát 2017-ben Budapesten rendezték meg, egy évvel később a franciaországi Reims volt a házigazda, tavaly pedig ismét a magyar főváros adott helyszínt a vb-nek. SZFÚ