Szatmárnémeti 15-ös lakónegyede átfogó felújításon esik át az Európai Regionális Fejlesztési Alap 32,6 millió lejes támogatásával – jelentette be közösségi oldalán Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala. A város második, az 1970-es árvíz után felépült lakónegyedének rehabilitációja során gyalogos- és kerékpárutakat újítanak meg, közösségi tereket alakítanak ki, játszótereket telepítenek, valamint korszerűsítik a közvilágítást és kiépítik a Wi-Fi hálózatot. A jelenlegi 126 garázs helyén 232 parkolóhely létesül, köztük 16 mozgáskorlátozottak számára.
A projekt közvetlenül mintegy 65 ezer embert érint, és célja a lakók életminőségének javítása, valamint a fenntartható közlekedés elősegítése. "A projekt által érintett városrész felújítása nemcsak a 15-ös lakónegyed lakóit célozza meg, hanem azokat is, akik a környéken, körülbelül 2 km-es körzetben élnek, például 14-es és 16-os lakótelepek, illetve a Károlyi út környéke. A 15-ös lakónegyed lakosai mellett, akik napi szinten használják majd a teret, a szomszédos negyedek lakói számára is vonzó lehet majd az újonnan modernizált környezet" – írja az önkormányzat.
A 15-ös lakónegyedben lévő közterületet a felújítást követően birtokba vehetik nem csak az ott élők, de a Bălcescu-Petőfi Általános Iskola és a 13-as Számú Napközi gyermekei és pedagógusai is, akik a megújult közterületet különböző oktatási vagy tanórán kívüli tevékenységekre használhatják majd.
Biztonságosabb környezet
A projekten keresztül zajlik a sétányok és járdák átalakítása a gyalogosok biztonságának és hozzáférhetőségének növelése érdekében, a parkolóhelyek és garázsok átalakítása, a gépkocsik hozzáférésének korlátozása a lakónegyed bizonyos területein a gyalogos és kerékpárutak kiterjesztése érdekében, így lehetőség nyílik a teljes lakónegyeden átvezető úthálózat létrehozására, amely összekapcsolódik a Károlyi úti gyalogos- és kerékpárúthálózattal – sorolja a polgármesteri hivatal.
A meglévő és a tervezett zöldterületeket dísznövényekkel és széndioxid-elnyelő fákkal ültetik be a levegőminőség javítása, valamint a közterületek vonzerejének és hasznosságának növelése érdekében. A tömbházak központi területein pergolákból vagy fedett, pavilon típusú szerkezetekből és moduláris utcai bútorzatból álló, minden korosztály számára kialakított szocializációs tereket és pihenőövezeteket hoznak létre. A játszótereket különböző korcsoportok szerint alakítják ki, korosztály-specifikus eszközökkel.
Ivókutakat, szemeteseket szerelnek fel, ugyanakkor locsoló- és csepegtető öntözőrendszer építenek ki a teljes zöldövezeten, amelyet a városi hálózatból látnak el.
A lámpaoszlopokra szerelt WI-FI- és térfigyelési rendszer nagyban hozzájárul majd a terület biztonságának növeléséhez, csak úgy, mint a közvilágítási rendszer helyreállítása és korszerűsítése utcai lámpaoszlopokkal és lámpatestekkel.
Garázsok helyett parkolók
Az úthálózat nyomvonala változatlan marad – írja Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala. Az Arinului utcán a 0+100-as km-nél egy buszmegálló épül, tekintettel arra, hogy a meglévő buszmegálló a forgalmi sávban van kijelölve, és amikor a busz megáll a buszmegállóban, akadályozza a Károlyi út irányába tartó forgalmat.
A parkolásra kijelölt övezet átfedésben lesz a meglévő parkolóhelyekkel, a meglévő garázsokat is lebontják és ezek helyén is parkolókat alakítanak ki. A jelenleg azonosított garázsok száma 126, a hozzájuk tartozó terület 2123 négyzetméter. A parkolóhelyek rendszerezése után összesen 232 parkolóhelyet hoznak létre, amelyből 16 hely a fogyatékkal élők számára lesz kialakítva.
Kiterjedt zölderületek
Ami a javasolt zöldterületet illeti, a leromlott állapotú terület egy részét helyreállítják, ami 24 020 négyzetméternyi területet eredményez. Így a terület központi részén a zöldövezet magában foglal egy játszóteret, egy szabadtéri fitneszpályát, amelyek az Ozana utcai tömbházak között elhelyezkedő szabadidős területek kialakításával együtt egy rekreációs teret alkotnak. Itt az aktív pihenés lehetőségei – séta, futás, szabadtéri fitnesz, játszóeszközök a különböző korú gyermekek számára – válnak elérhetővé minden korosztály (gyermekek, tizenévesek, idősek) számára.
A projektben szereplő valamennyi intézkedés nem csak a lakónegyedben élők életkörülményeinek javításához járul hozzá.
Hírszerkesztő