Ahányszor a szatmárnémeti városvezetés közzétesz valamit, hogy itt, vagy ott a városban útkorszerűsítést fejezett be, aszfaltozott, járdát öntött, vagy parkosított, a 15-ös lakónegyedből mindig felmorrannak néhányan, hogy „Szép és jó, de a 15-ösre mikor kerül sor!?”.
Ez a morgolódás már zajlik egy ideje, úgyhogy most két fronton indítottunk „nyomozást”, hogy kiderüljön mi is a valós helyzet ebben az ellentmondásos ügyben. Egyrészt Maskulik Csaba szatmárnémeti városmenedzsert kérdeztük meg, hogy szerinte mi lehet az oka a lakónegyediek elégedetlenségének, másrészt keresztül-kasul bejártuk a „tizenötöst”, hogy kiderüljön mi a valós helyzet odakint a tömbházak között.
Maskulik Csaba elmondta, tudnak a dologról és az okát is tudják, azonban ebben az esetben is a csendes többség – hangos kisebbség esete forog fenn. A 15-ös lakónegyed ugyanis egyáltalán nem volt elhanyagolva az utóbbi közel tíz évben, azonban még így is van egy része, ahová nem jutottak el a munkagépekkel.
A még nem korszerűsített arány alig öt százalékos, mutatja kapásból a várostérképen Maskulik, innen érkeznek az elégedetlen vélemények, a negyed rendbe tett kilencvenöt százalékán lakók csendben vannak. Csak egy példa: 2017-ben az első munkálatok itt zajlottak. Az iskola melletti, a Milcov és a Trotuş sétányok közötti járdával kezdték, ahol eső után úgy állt a víz, hogy csak a kerítésre mászva lehetett eljárni.
Az Ozana sétány – Arinului utca – Universului sétány közötti, belsőudvar-szerű területen lévő néhány tömbház között vannak még áldatlan állapotok, Maskulik elmondása szerint startra készen várják, hogy finanszírozáshoz jusson a város és egyetlen nekifutásból átfogó és alapos munkát végezhessenek ott. Úttestet, járdákat, zöldövezeteket is rendbe tehessék, játszótereket építhessenek, városi bútorzatot telepíthessenek.
Természetesen ennek se mindenki fog örülni, mert a szisztematizálás garázsbontásokkal is fog járni — figyelmeztet a városmenedzser, A tömbházak között itt – ott elszórt építményeknek és a Bălcescu – Petőfi Általános Iskola köré épült garázsoknak fog kelleni búcsút mondaniuk a használóknak, illetve a Prahova – Ravensburg utcák között, a kórház kerítéséhez épített garázsoknak is „végük”lesz.
„A 15-ös lakónegyed ugyanolyan fontos számunkra, mint bármelyik másik lakónegyede a városnak. Nem akarok olyan elhamarkodott ígéretet tenni, hogy holnapután nekikezdünk, de úgy látom, hogy egy – két éven belül ez a fekete foltja a 15-ös lakónegyednek pontra lesz téve” – szögezte le Maskulik Csaba városmendzser. Ha uniós támogatást nem sikerül szerezni rá, akkor 2025-ben a város pénzéből lesz a negyedbeli helyzet megoldva.