Belföld

Tavaly 30%-kal nőtt az e-kereskedelem piaca

2021.03.01 - 18:02

A romániai lakosok tavaly 5,6 milliárd euró értékben vásároltak online, ami 30 százalékkal meghaladja a 2019-es évi online kereskedelmi forgalom értékét, derül ki az Online Boltok Romániai Egyesületének (ARMO) becsléséből. A kb. 500 millió eurós növekedés a koronavírus-járvány terjedésének tudható be, mint ahogy a bankkártyás online fizetések elterjedése is.

Az 5,6 milliárd eurós forgalom az összes hazánkban regisztrált tranzakcióra vonatkozik, mind a hazai, mind a külföldi kereskedők irányába, de kizárólag a kézzelfogható termékekre, a számlák kifizetésére, online vásárolt repülőjegyek, nyaralások, színházjegyek vásárlására nem vonatkozik, számol be a GpeC analízise. „A hazai e-kereskedelem jelentősen növekedett 2020-ban, az előző évhez viszonyítva 30 százalékkal, mely európai uniós viszonylatban a legnagyobb arányú növekedésnek számít, ami minden valószínűség szerint arra utal, hogy a jövőben ez a szektor még bővülni fog, hiszen még messze nem érte el a nyugat-európai szintet” — fogalmaz Andrei Radu, a GPeC alapítója és vezérigazgatója, aki rámutat, hogy az éves 5,6 milliárd eurós forgalom azt jelenti, hogy a romániai lakosság naponta 15 millió euró értékben vásárolt online. Tavaly nagyon sok romániai lakos legyőzte félelmét az online vásárlással kapcsolatosan, és rájött, mennyire kényelmes, egyszerű és biztonságos online vásárolni, miközben a már gyakorlott online vásárlók bővítették a megrendelt termékeik palettáját — fogalmaz Florinel Chiş, az ARMO vezérigazgatója. Az e-kereskedelem főszereplői úgy vélik, hogy 2021 végére hazánkban az online kereskedelem átlépi a 6,5 milliárd eurós forgalmat.

Európai uniós viszonylatban a romániai lakosok 85 százaléka legalább egyszer használta az internetet az elmúlt évben, és 45 százalékuk legalább egy online vásárlást is eszközölt. Az Eurostat által közölt adatokból kiderül, hogy EU-s viszonylatban Románia az utolsó előtti helyen áll az elmúlt egy évben végzett online vásárlások tekintetében, mindössze Bulgáriát előzi meg, míg a listavezető Hollandia. EU-s viszonylatban leginkább a 25 és 54 év közötti személyek érdeklődtek az online kereskedelem iránt 2020-ban, ám megfigyelhető, hogy jelentős növekedés történt a 16—24 év közöttiek körében az online vásárlás terén, derül ki a startupcafe.ro oldal összeállításából.

A 2Performant statisztikai adataiból kiderül, hogy hazánkban átlagosan 297,4 lejt költöttek a romániai lakosok a számítógépen történő online vásárlások alkalmával, míg a mobiltelefonos vásárlások esetén a bevásárlókosár átlagértéke 210,4 lej volt. A legnagyobb értékű tranzakciók az autó-motor kategóriában történtek, 160,1 euró számítógépes, illetve 131,6 euró mobiltelefonos vásárlás esetén. A statisztikai adatok arra is rávilágítanak, hogy az elektronikai és számítástechnikai eszközök, a háztartási és kerti eszközök, sport- és kirándulófelszerelések, játékok, divattermékek, szépségápolási cikkek vásárlása volt a népszerűbb a romániai lakosság körében, s a leggyakrabban mobiltelefonról történt a vásárlás. „A legfontosabb konklúziónk, hogy az online üzleteknek optimalizálniuk kellene weboldalaikat, prioritásként kezelve a mobiltelefonos felhasználókat. Tapasztalatunk az, hogy még a nagyobb vállalkozások sem értették meg, hogy a Mobile First, Desktop Second koncepciót kell kövessék” — mondja Andrei Radu. A 2Performant felmérése arra is rámutat, hogy 11–15 óra közt számítógépről, míg 20 és 22 óra között mobilról érkezik a legtöbb online rendelés, és a legtöbben pénteken, a legkevesebben pedig szombaton vásárolnak online.

Az eMAG Marketplacen több mint 23 ezer kereskedő kínálja termékeit, s a legtöbben a csináld magad (DIY), otthon és dekorálás, otthoni fogyóeszközök, elektromos háztartási gépek, divatáru kategóriákban érdekeltek, míg a legtöbb rendelés az elektromos háztartási gépek, otthon és dekorálás, mobiltelefonok, számítástechnikai eszközök, egészségügyi fogyóeszközök (maszkok, kesztyűk, fertőtlenítőszerek), játékok kategóriában volt.

Tavaly az iSense Solution felmérést készített az online vásárlók körében a GpeC megrendelésére, melyből kiderül, hogy 17 százalékkal nőtt azok száma, akik bankkártyás átutalással fizették ki a megrendelt terméket. Az is kiderült, hogy a hazai kereskedők mellett kínai (27%), EU-s tagországokbeli (23%) és az amerikai egyesült államokbeli (4%) online kereskedőktől is rendeltek termékeket. Érdekes adat, hogy a vásárlók 73 százaléka termékrendelés előtt megnézi a termék értékeléseit, ugyanakkor csak 37 százalék hisz a korábbi vásárlók véleményének. Érdekes információ, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása óta a vásárlók nagyobb előszeretettel jeleznek vissza a vásárolt termékeket illetően.

A felmérésben részt vevők 45 százaléka legalább egy applikációt kipróbált, mely a megrendelt termékek házhoz szállításával foglalkozik, s bár több applikációt kipróbálnak, hűségesek maradnak ahhoz, amelyik leginkább kielégíti az igényeiket. A legtöbben a Carrefour, Kaufland és eMAG oldalakról rendelték meg online a termékeket, míg a cateringszolgáltatók közül a FoodPanda és a Glovo bizonyult a legkedveltebbnek.

A divatárucikkeket elsősorban az eMAG, H&M, Fashion Days oldalakról rendelték a hazai online vásárlók, a gyógyszertárak tekintetében a Tei gyógyszertár és a Sensiblu a listavezető, a kozmetikai termékeket illetően az eMAG, a Tei gyógyszertár és az Elefant online üzlet, míg a barkácsáruházak tekintetében a Dedeman, a Leroy Merlin és a Hornbach voltak a legnépszerűbbek.

Sógor Beáta

Fotó: pexels.com

 

Ajánljuk még a témában:

Helyi érték

A fogyasztás pszichológiája — az vagy, amit fogyasztasz (I.)

A Szatmári Friss Újság Beszélgetések testről és lélekről sorozatának legutóbbi témája a fogyasztás pszichológiája volt. A szatmárnémeti Mézesházban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a témában jártas szakemberek és meghívottak mondták el véleményüket.
Szatmárnémeti

Jelenléti oktatás, néhány kivétellel

Fizikai jelenléttel zajlik jövő héten az oktatás, kivételt csak azok az oktatási intézmények képeznek, ahol SARS-CoV-2-fertőzés miatt online oktatásra kényszerülnek az osztályok — közölte Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
Belföld

Március elsejétől csak a Privát Virtuális Téren keresztül benyújtott adófizetői dokumentumokat veszi figyelembe az adóhatóság

A gazdasági tevékenységet folytató adófizetők március elsejétől csak a Privát Virtuális Téren (SVP) keresztül nyújthatnak be kérelmeket, okmányokat és bármilyen más iratot az Országos Adóhatósághoz (ANAF).