Szatmárnémeti

Tartani kell az év végi határidőt

Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal
2021.07.07 - 07:00
Minden jel szerint odafigyel a szállításügyi minisztérium a szatmárnémeti körgyűrű építési munkálataira, hiszen azt követően, hogy májusban maga a kormányfő, Florin Cîţu is szemügyre vette a munkálatokat, tegnap a szállításügyi minisztérium államtitkára, Horaţiu-Lucian Cosma vezette delegáció tett munkalátogatást a beruházás helyszínén.

A házigazdák szerepében Altfatter Tamás prefektus, illetve Lavinia Kiss és Radu Bud alprefektusok fogadták a delegációt, ugyanakkor a találkozón részt vettek az útügyi igazgatóság és a kivitelező ITINERA képviselői is.

hirek/2021/julius/06/korgyuru2.jpg

A népes küldöttség bejárta a körgyűrű teljes nyomvonalát a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérnél található körgyűrűtől egész a 19-es országúthoz való csatlakozási pontig, a Batizi úton. A nyomvonal mentén minden olyan pontot tételesen elemeztek, amelyek késleltethetik a beruházás befejezését a megszabott határidőig. Késlekedés elsősorban amiatt van, mert a felüljáró két pontban villanyvezetéket keresztez, ezeket odébb kell költöztetni.

Működjenek együtt!

A terepszemlét követően a megbeszélés a Közigazgatási Palota kis gyűléstermében folytatódott, s az egyeztetésre a területi-közigazgatási egységek képviselői mellett a kataszteri hivatal, az Electrica Rt. és az Országos Talajjavító Ügynökség képviselői is meghívást kaptak, ugyanakkor Robert Zob szenátor, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is részt vett rajta.

A gyűlés keretében ismertették a villanyvezeték áthelyezésének ütemtervét, ugyanakkor megbeszélték, hogy a munkálatok során melyek az Electrica Rt. és melyek a kivitelező feladatai, kötelezettségei. Szóba került ugyanakkor a telekkisajátítások helyzete is, amiket a körgyűrű építése indokolt.

Horaţiu Cosma tolmácsolta Cătălin Drulă szállításügyi miniszter üzenetét, melyben kihangsúlyozza, hogy a kivitelezőnek tartania kell a megszabott határidőt, azaz idén be kell fejeznie a munkálatokat. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudják, az államtitkár arra kérte az érintetteket, hogy működjenek együtt, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat a lehető leghamarabb megoldják. Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a szállításügyi minisztérium figyelemmel követi a kivitelező által elvégzett munkálatokat, ezzel is garantálva, hogy teljesíti a kitűzött célt.

Sógor Beáta

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Még mindig gondokat okoz a körgyűrű

Öt évvel ezelőtti kisajátítási ügyek sincsenek máig sem elrendezve.
Szatmár megye

Forgalomlassító konvojok Nagykárolynál és Szatmárnémetinél

Hiába a hétfő esti megegyezés a gazdák és a mezőgazdasági minisztérium között, kedd délelőtt Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is forgalomlassító akcióba kezdtek gazdálkodók és fuvarozók.
Szatmárnémeti

M49-es gyorsforgalmi: 2026 végére elkészülhet a magyar-román összeköttetés

Sajtótájékoztatóval egybekötött terepszemlét tartottak a szatmárnémeti körgyűrűhoz is csatlakozó M49-es gyorsforgalmi út magyarországi szakaszán, Nyírmeggyesen. Lázár János magyarországi miniszter a frissujsag.ro-nak elmondta: készek a magyarországi elnökségi programban szerepeltetni Románia schengeni csatlakozását.