Vidék

Tartalmas nyári időtöltés a Szivárvány Egyesületnél

A kaplonyi Német Demokrata Fórum épületében zajlik az óvodásoknak szervezett nyári vakációs foglalkozás / Fotó: SZFÚ
2021.07.07 - 16:00

„Mintegy harminc óvodáskorú gyermek vesz részt a foglalkozásainkon. Reggel 8-tól délután 4-ig szervezzük számukra a programokat, így lehetőségük van arra, hogy a szabadban játsszanak, együtt legyenek, és tartalmasan tölthessék a vakáció napjait. Örömmel mondhatom, hogy szeretnek itt lenni a kicsik, sokan megszeppenve mennek haza, amikor elérkezik a 16 óra, és már alig várják, hogy másnap újra jöhessenek” — mesélte Békési Nóra, a foglalkozást szervező Szivárvány Egyesület vezetője, a program koordinátora.

„Arra törekszünk, hogy a felügyeletünkre bízott gyermekek érzelmi biztonságban érezzék magukat, és ezt az érzetet továbbfejlesszük bennük. Szabadban, szabadon játszhatnak, a korosztályuknak megfelelő játékokat. Igyekszünk a minél több pozitív megerősítés mellett az önbizalmukat fejleszteni, ápolni. Korlátok és szabályok vannak ugyan, de azokat próbáljuk pszichológiailag elfogadott eszközökkel alkalmazni” — mondta Békési Nóra.

„A gyermekekre szakemberek felügyelnek az itt töltött időszakban. A kolléganőm, Schrádi Evelin anyukaként, valamint az általunk kidolgozott elvek mentén tevékenykedik a Szivárvány Egyesület keretében és itt, a foglalkozások során is. Én vagyok a tábor vezetője, pszichológusként tevékenykedem, de pedagógusi diplomával is rendelkezem. Egyesületünk önkéntesei állnak még mellettünk, akiknek a segítségére nagy szükségünk van, mert négy felnőtt vigyáz naponta a gyermekekre. Segítőink java része még diák, de többen közülük a pszichológia vagy a pedagógusi pálya iránt érdeklődnek, ez pedig egy jó gyakorlati lehetőség lehet számukra. Nagymamák is segítenek minket, valamint egy szociológus önkéntesként veszi ki a részét ebből a munkából. A gyermekek szülei részéről is azt a visszajelzést kapjuk, hogy nagy segítség ez számukra, hiszen sokan a munka mellett nem tudták volna megfelelő felügyelet alatt tudni csemetéjüket.

A nyári vakációs foglalkozás mellett egy másik helyszínen, és maximális érdeklődés mellett zajlik a román nyelvi korrepetálása az óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek. Minket is meglepett, ugyanakkor örömmel töltött el, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés a foglalkozás iránt. Ezenkívül beindult a képzőművészeti szakkörünk is, valamint a kézműves foglalkozás és a beszédfejlesztés is. Heti rendszerességgel tartjuk ezeket a foglalkozásainkat” — mondta a szakember.

A tervekkel kapcsolatban Békési Nóra elmondta, hogy július 17-re a gyermekek számára szeretnének egy fitt napot szervezni, amelyen zumba, floorball, foci, kézilabda, torna és aerobik várja a gyerkőcöket. Július 24-re pedig családi napot szerveznek, amire a szülőket is várják.

„Lehetőséget biztosítanánk, így aki szeretne, az készíthet egy bográcsost, vagy ha csapatjátékokat játszana, arra is adott a terep. Egész napos programokra készülünk, reméljük, hogy az időjárási körülmények is megfelelők lesznek, és minél többen látogatnak el a programunkra. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, s bízunk benne, hogy kellemes közösségépítő családi programon vehetünk majd részt együtt” — mondta Békési Nóra.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Vidék

Épülhet a bölcsőde Kaplonyban

Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.