Vidék

Támogatás a deportáltak leszármazottainak

Fotó: SZFÚ archív
2020.12.18 - 15:19
Sokáig a bizonytalanság övezte annak a támogatásnak az ügyét, melyben a kommunista állam elnyomásait elszenvedők gyermekei részesülhetnek. Kaplonyban is többen igényelték ezt a támogatást, ezzel kapcsolatban kérdeztük Megyeri Tamás Róbert polgármestert.

— Sok esetben az RMDSZ területi irodáiban is segítették a támogatás kérvényezéséhez szükséges dokumentáció összeállítását, így többen társították a szervezethez a kárpótlás ügyét. Segítene tisztázni ezt a félreértést?

— Pici félreértés állhat a feltételezés mögött. Az 1990/118-as törvényt módosító és kiegészítő tervezet szerint az 1945. március 6-a után a kommunista állam elnyomó szerveivel folytatott küzdelemben vagy parasztfelkelésekben elhunytak gyermekei, a fogságban elhunytak vagy eltűntek gyermekei, a pszichiátriai kórházakba erőszakkal beutaltak és a deportáltak és kényszerlakhelyre hurcoltak gyermekei kaphatják meg az 500 lejes havi juttatást. Ellenben ez nem az RMDSZ törvénytervezete, vagyis nem teljes egészében. A Szövetség — tudtommal — a kérvény összeállításában segédkezett. De ezt számos más ügyben is megteszi. A magam rendjén pont ezért tartom fontosnak, hogy továbbra is legyenek területi képviselői irodák, hiszen az azokban dolgozók nagyon sok embernek nagyon is kézzelfogható dolgokban tudnak segédkezni.

— Sokáig nem lehetett tudni semmit a leadott igénylések sorsáról, de szerencsére ez kezd tisztázódni. Vajon mi lehetett a bizonytalanság oka?

— Sajnos nem tudok konkrétumokat. Klaus Iohannis elnök úr hirdette ki a törvényt — ha jól tudom, pici késéssel. Hogy mi volt mindennek a hátterében, azzal kapcsolatban legfeljebb találgatni tudok. Érdemi információval sajnos nem rendelkezem.

— Rendelkeznek-e helyi szinten információkkal arról, hogy Kaplonyban hányan igényelték, hány olyan személy él a községben, aki jogosult lenne erre a kártérítésre?

— Mivel a kaplonyi önkormányzatnak semmi köze ehhez a résztámogatáshoz, így nincs is értesülésünk arról, hogy pontosan hányan jogosultak erre a kedvezményre, és hányan igényelték. A saját becslésem szerint többtucatnyian lehetnek — figyelembe kell venni azt, hogy Kaplonyból annak idején több mint 300 embert hurcoltak el a málenkij robotra. Tágabban vett ismerőseim között többen igényelték ezt a támogatást, erre alapozom a becslésem.

— Mit kell tudni erről a támogatásról? Egyszeri juttatásról van szó?

— Nem, ezt havi rendszerességgel kapják majd az arra jogosultak. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő korábban a Nagykárolyi Anziksz számára elmondta: „Megalapozott és szükségszerű, hogy a kommunista rendszer áldozatainak a leszármazottai is részesüljenek kárpótlásban, hiszen sajnos az akkori rendszer elvei alapján 'egészségtelen eredetű' személyekként voltak nyilvántartva, és rengeteg diszkrimináló helyzetnek voltak kitéve.” A törvénymódosítás szavatolja a következőket: a kommunista diktatúra elhunyt áldozatainak a leszármazottai (gyerekei) 500 lejes havi juttatásban részesülnek; az a leszármazott, aki abban az időszakban született vagy kiskorú volt, ugyanarra a juttatásra jogosult, mint az elhunyt szülő; az a gyerek, aki a törvény által előírt szituációk vége után született, az elhunyt szülő juttatásának az 50%-ára jogosult.

— Kaplonyban is hagyománya van annak, hogy ápolják a deportálás elszenvedőinek emlékét. Új községvezetőként szándékában áll-e ennek a hagyománynak a folytatása, akár történelmi témájú előadások, kulturális programok helyi szintű támogatásával?

— Mindenképpen igen. Kaplonyban úgy alakult, hogy a Német Demokrata Fórum nem lett része a helyi tanácsnak. Az NDF által eddig is végzett szorgalmas munkát mindenképpen folytatni kell, a lehetőségeinkhez mérten mindenben a segítségére leszünk. Már csak annak okán is, hogy Török Imre, az itteni NDF előző elnöke — ha szabad így fogalmaznom — az egyik példaképem. Az ő hozzáállásához szeretnék hasonulni. Remélem, sikerül.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gázolaj-támogatás a gazdáknak

Az április 1-je és június 6-a közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó támogatást kérvényezhető.
Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Szatmár megye

APIA: igénylési határidő közeleg

A 2024-es évre járó mezőgazdasági és álattartási támogatást április 4. és június 7. között lehet kérvényezni a Szatmár Megyei Mezőgazdasági, Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél.