Január 3-án 101 motoros vágott neki a világ legnehezebb terepralijának, viszont Hailból, a szombati szabadnap után már csak 78-an álltak a rajthoz. Mani – a pénteki versenynap sorrendjének megfelelően – a harminckilencedikként, helyi idő szerint 8 óra 45 perckor vágott neki a 453 kilométer hosszú mért szakasznak, és közel hat órás motorozás után, harmincötödikként ért a célba.
A mért szakasz elején homokos terep, kisebb dűnék vártak a versenyzőkre, viszont nagy részben lapos, apró kavicsos terepen haladtak. Ez részben jó volt Maninak, hiszen a dűnékkel alaposan meggyűlt a baja a korábbi napokon. „Nincs ritmusom a dűnék között. Elég gyengén megyek ezen a terepen” — mondta még pénteken a szatmári versenyző, akik a 6. szakasz végén büntettek a versenybírók, ugyanis túllépte a sebességhatárt. „Elromlott a Sentinel, ami jelzi a radarokat is, illetve ami jelzi, ha nagyobb sebességgel közeledő jármű van mögöttem. Ezért 85 km/h-s sebességgel belefutottam egy radarba, ahol 50 km/h volt a határ, amiért büntettek. De kellett folyamatosan hátra is néznem, mert a Sentinel hiányában nem érzékelhettem, ha egy gyorsabb jármű jelez. Ez egy kicsit elvette a kedvem” — tette hozzá Mani.
Vasárnap takarékos tempóba ment a szatmári motoros, hiszen a versenygép mellett az abroncsokat is kímélni kellett, a terep pedig nem kedvezett ennek. A 7. versenynap ugyanis a maratoni szakasz első része volt, a Malle Moto kategóriában pedig tilos kereket, abroncsot cserélni a nap végén.
A mezőny vasárnap Szakakába érkezett, ahol a szombatihoz hasonló hűvös éjszakára lehet számítani. A versenygéppel nem lehet majd sokat dolgozni, ugyanis a maraton szakasz második része következik hétfőn: Szakaka és Neom között 709 kilométert kell teljesíteni, a 375 kilométeres mért szakaszon pedig mesés táj vár a versenyzőkre. De vélhetően nem lesz idő a „bámészkodásra”, amivel sok időt veszthetnek öt nappal a Dakar célvonala előtt.
43. DAKAR-RALI, 7. VERSENYNAP, HAIL – SZAKAKA
Motorosok, 453 km mért szakasz
1. Ricky Brabec (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda Team 2021) 4h37’44”
2. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Monster Energy Honda Team 2021) +2’7”
3. Skyler Howes (egyesült államokbeli, BAS Dakar KTM Racing Team) +2’19”
(…)
35. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +1h7’55”
Malle Moto Original by Motul
1. Maurizio Gerini (olasz, Solarys Racing) 5h24’45”
2. Arunas Gelazninkas (litván, Zigmas Dakar Team) +36”
3. Benjamin Melot (francia, Benjamin Melot) +5’54”
4. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +20’54”
Autósok
1. Jazeed al-Rajhi, Dirk Von Zitzewitz (szaúdi, német, Overdrive Toyota) 4h21’59”
2. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (franciák, X-Raid Mini JCW Team) +48”
3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyolok, X-Raid Mini JCW Team) +1’15”
43. DAKAR-RALI, ÖSSZETETT TÁBLÁZATOK
Motorosok
1. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Monster Energy Honda Team 2021) 28h51’31”
2. Toby Price (ausztráliai, Red Bull KTM Factory Team) +1”
3. Sam Sunderland (brit, Red Bull KTM Factory Team) +2’11”
(…)
32. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +5h6’30”
Malle Moto Original by Motul
1. Maurizio Gerini (olasz, Solarys Racing) 32h51’58”
2. Arunas Gelazninkas (litván, Zigmas Dakar Team) +5’'
3. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +1h6’3”
Autósok
1. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (franciák, X-Raid Mini JCW Team) 26h36’50”
2. Nasszer al-Attija, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo Racing) +7’53”
3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyolok, X-Raid Mini JCW Team) +41’6”
Pesek Attila
Fotók: Rally Zone