Szatmárnémeti

Több a fertőzött, de a gyógyult is

Augusztus 21-én, pénteken 225 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan Szatmár megyében, azaz kilenc új esettel többet, mint egy nappal korábban, míg az újratesztelt betegek közül tíz páciensnek lett ismét pozitív az eredménye — tudatta közleményében a közegészségügyi igazgatóság.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti polgármestere akarok lenni

Nyolcan célozták meg Szatmárnémeti polgármesteri székét — a folytatni akarók, a visszatérést tervezők, a pártváltók, a kényszerből indulók, az újoncok és tapasztalt politikai rókák között a város harmincéves történelmében premierként két női jelölt is van.
Szatmárnémeti

Szatmári képzőművészek kiállítása

Szerdán nyílt meg Fodor Kálmán (az Iparosotthonban) és Szejke Vilmos (a Vécsey-házban) festőművészek tárlata Szatmárnémetiben. A két tárlat a továbbiakban is látogatható.
Szatmárnémeti

Szent István-napi mise és koszorúzás

A szatmárnémeti Szent István Kör a hagyományoknak megfelelően, de a járványügyi előírások maradéktalan betartásával rendezte meg csütörtökön a Szent István-napi megemlékezést.
Szatmárnémeti

Tizenhárom új eset a megyében

Tizenhárom új SARS-CoV-2 vírussal fertőzött lakost vettek nyilvántartásba csütörtökön Szatmár megyében, míg az újratesztelt betegek közül 3 páciensnek lett pozitív az eredménye — derül ki a Szatmár Megyei Prefektúra szerkesztőségünkhöz eljuttatott összesítéséből.
Szatmárnémeti

Megnyitotta kapuit a nappali idősközpont

Augusztus 19-én nyitotta meg kapuit a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet közös projektjének köszönhetően a nappali idősközpont, amelynek kialakítása európai uniós alapokból lett finanszírozva.
Programajánló

Újra begördül Szatmár megyébe a TIFF-karaván

Idén sem marad el a TIFF-karaván kulturális program, amit augusztus 22–23-án rendeznek meg Szatmárnémetiben és Avasfelsőfaluban. A karaván két izgalmas thrillerrel érkezik a megyeközpontba, míg Avasfelsőfaluban egy animációs filmet és egy drámát vetítenek.
Szatmárnémeti

Hat szatmári részesül támogatásban

Stier Alexa és Maria Izabela Voropciuc zongoraművészek, Amalia Tătăran, Alexandru Oroian és Mézinger Márton párbajtőrvívók, illetve Bartincki Attila karatéka részesül idén a MOL támogatásában.
Szatmárnémeti

Követlek téged — konfirmáció a Németiben

Hat leányzó és kilenc fiú tett tanúbizonyságot a gyülekezet előtt a konfirmáció alkalmából a Szatmár-Németi Református Egyházközségben. Sipos Miklós lelkipásztor, aki e hónap végén nyugdíjba vonul, ez alkalommal fiú unokáját is megkonfirmáltathatta.
Szatmárnémeti

Iktatta jelölését Kereskényi Gábor

Az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje, a város jelenlegi polgármestere, Kereskényi Gábor iktatta 8200 aláírással „nyomatékosított” jelentkezését a Körzeti Választási Irodánál.
Szatmárnémeti

Készülnek a tanévnyitásra

A Szatmárnémetiben működő óvodák és iskolák igazgatóival találkozott Kereskényi Gábor polgármester.
Szatmárnémeti

Év végéig legyen meg a híd!

Nemcsak hogy el kell készülnie, de használatba is kell adják év végéig a körgyűrű Szamos-hídját. A területkisajátítási kifizetésekkel már kevésbé volt ilyen határozott a szállításügyi miniszter.