Szatmárnémeti

Többen szavaztak Kereskényire, mint négy éve

2020.09.30 - 09:35


Történelmet írtak a szatmárnémetiek, ugyanis az elmúlt harminc évben még nem volt arra példa a megyeközpontban, hogy egy polgármester 50% fölötti eredményt érjen el egy fordulóban — Kereskényi Gábor a szavazatok 51,94%-át (18 869) szerezte meg, s ezzel a saját, négy évvel korábbi eredményére is „rávert” több mint 1300 szavazattal úgy, hogy most kevesebben járultak az urnák elé, mint akkor. 
A választási névjegyzék értelmében Szatmárnémetiben 99 110 szavazópolgárt vártak voksolni, s a részvételi arány végül 37,21%-os lett, azaz 36 885-en éltek alkotmányos jogukkal és választottak a nyolc jelölt közül, az érvényes szavazatok több mint felét pedig Kereskényi Gábor kapta. „Ezzel az eredménnyel egyrészt bebizonyosodott az, hogy a jelölt kampánya csak kis arányban számít, ami valóban nyom a latban, az az, hogy mit tettél le az asztalra; másrészt pedig bebizonyosodott az is, hogy hiába sivalkodtak egyesek etnikai szavazást emlegetve, vagy még inkább azzal riogatva, nem volt igazuk — Szatmárnémeti lakosságának 34,6%-a magyar nemzetiségű, s hogy én majd' 52%-os eredménnyel nyertem el második mandátumomat, az azt jelenti, hogy nemcsak a magyarok, de nagyon sok román, sváb vagy más nemzetiségű lakos is rám szavazott. Valószínűleg, mert elégedettek azzal a fejlődési irányvonallal, amelyen Szatmárnémeti elindult. Nagyon örvendek, és büszke vagyok rá, hogy ebben az értékvesztett világban a szatmáriak bebizonyították, hogy nem lehet manipulálni őket, nem haraptak rá sem az uszításokra, sem az álnaiv délibábokra; nyitott szemmel járnak, jól látják, mi van körülöttük, és felnőtt, józan ésszel döntenek. Hogy ekkora felhatalmazást kaptunk, azt jelenti, hogy a szatmáriak jónak tartják az irányt, ugyanakkor azt is, hogy gyorsabb sebességre kell kapcsolnunk — mint ahogy kapcsolunk is: folytatjuk az utcák és a járdák korszerűsítését, hamarosan kezdődik az új központ felújítása, s amennyiben az időjárás megengedi, kezdjük a Kubiknál is a kivitelezést, azaz a szabadidőpark kialakítását” — fogalmazott megkeresésünkre a régi-új polgármester. Hozzátette azt is: „Nagyon bíztam abban, hogy a szatmáriak értékelik eddigi munkánkat, s bár voltak előzetes felmérések, ilyen eredményre én sem gondoltam — nagyon nagy öröm volt. Négy évvel ezelőtt a szavazatok 42%-át kaptam meg, de akkor teljesen más konjunktúra volt, és nem volt járványhelyzet — külön köszönöm mindenkinek, aki a kényelmetlenségek ellenére elment szavazni vasárnap.”
A végleges eredmények értelmében az USR–PLUS pártszövetség jelöltje, Radu Panait 6036 (16,61%) szavazatot, a szociáldemokrata jelölt Dorel Coica 4528 (12,45%), a nemzeti liberális jelölt Adrian Albu 3732 (10,27%) szavazatot kapott. Az idén a Népi Mozgalom Párt színeiben induló Mihai Huzăura 1234-en, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének jelöltjére, dr. Cosmin Raţiura 1093-an, a Pro Románia jelöltjére, Cristina Haiducra 698-an, míg a Mi Romániánk Párt színeiben indult Mare Erikára 137-en szavaztak. 
Többségben lesz az RMDSZ a városi tanácsban is: a 23 tagú grémiumban 12 hely illeti meg (16 564 szavazatot kapott a tanácsosi listája), 4 tanácsosi hely illeti a nemzeti liberálisokat (5877 szavazat), ugyancsak négy az USR–PLUS pártszövetséget (4913 szavazat) és három a szociáldemokratákat (4441 szavazat). Akárcsak a megyei tanács esetében, az ALDE itt sem érte el a bejutáshoz szükséges 5%-ot, mint ahogy a Pro Románia és a Népi Mozgalom Párt sem.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Van aki segíti a nyugdíjasokat és van, aki nem

Nagy buli lesz szerda este a Barátság nyugdíjas klubban.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmár megye

Épül az M49-esen a Kraszna híd - VIDEÓ

A Duna Group már hidat épít és aszfaltoz, román oldalon papíroznak.