Szatmárnémetiben is megtekinthető a Kesauri Gyűjtemény anyagából berendezett Salvador Dalí- (1904–1989) tárlat a művészeti múzeumban. 150 alkotást láthat itt a képzőművészet iránt érdeklődő.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal megrendelésére elkezdték a város Vasile Lucaciu parkjában található Capitoliumi Anyafarkas-szobornak a felújítását.
Szatmárnémeti, Kézdivásárhely, Târgu Jiu, Târgu Neamţ, Craiova és Vaslui jelentkezett a 2023-as Románia Ifjúsági Fővárosa cím elnyerésére meghirdetett versenyre. Sok előnnyel járna a győzelem.
Nő az oltakozási kedv, az immunizált szatmáriak száma közelít a 90 000-hez, ugyanakkor hónapok óta nem jegyeztek ennyi új fertőzöttet, és többen szorulnak kórházi ellátásra is.
„Egy gyermek nem felejtheti el a szüleit” — ezekkel a szavakkal köszöntötte Jenő püspök az egyházmegyénkbe látogató nm. és ft. Ternyák Csaba érsek urat és az Egri Főegyházmegyéből érkezett káplánokat a szatmárnémeti székesegyházban bemutatott szentmise elején.
Két hét múlva kerül megrendezésre a sokak által várt Véndiáktalálkozó. A Véndiákszövetség az augusztus 28-án tartandó rendezvény kapcsán néhány pontosítást fogalmazott meg.
Súlyos közlekedési baleset történt nem sokkal korábban a Decebal-hídon. Az elsődleges információk szerint egy, a Burgya-sarok irányából a hídra felhajtó sofőr nekicsapódott a szalagkorlátnak, az autó pedig felborult.
Augusztus 11-én kezdődött el a szatmárnémeti Street Art Fesztivál első kiadása, amelynek célja a város hat különböző helyszínének újjáélesztése az utcai művészet segítségével.
Túlért a főtérfelújítási munka magán az új főtéren, nemrég már a régi főtérre vezető Coposu sétányon is elkezdték a burkolatcserét a Tarr Const Kft. burkolómunkásai.
Szerencsétlen véletlenek egybeesése eredményezte a hídon túli római katolikus temető bejáratánál, a szelektív hulladékgyűjtők mellé kitett sírkövekről készült fényképeket — azokat ugyanis nem dobják ki csak úgy a szemétbe, magyarázta megkeresésünkre a temető adminisztrátora.
Nem csak a csapvízrendszert, a szennyvízelvezetést és a burkolatot újítják fel ebben az időszakban a szatmárnémeti ócskapiacon, de amikor elkészülnek a vásártér leaszfaltozásával, háromszáz új, fémből készült asztalt is betelepít a Lăcrămioarei utcai piacra a városvezetés és a piacfelügyelet.
Hat város - Szatmárnémeti, Kézdivásárhely, Craiova, Târgu-Jiu, Târgu Neamţ és Vaslui - iratkozott fel a Románia Ifjúsági Fővárosa címért folyó, 2023-ra kiírt versenyre.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat