Szatmárnémeti

Ócskapiac: késik a befejezés

2021.09.29 - 09:15

Nem lesz vasárnap piacnap a szatmárnémeti ószeren, mert a kivitelező nem fogja tudni tartani az eredetileg megszabott szeptember harmincadikai határidőt. A késésnek több oka is van, tájékoztatta lapunkat a piacokat is kezelő szatmárnémeti közterület-fenntartó (ADP) vezérigazgató-helyettese. Barta Zoltán elmondta, hogy az utóbbi napok csapadékos időszakai miatt felázott talaj okán nem kezdődhetett meg az alapozás, pedig ha nincsen az eső, ma már az aszfaltozással is készen lennének. Aztán volt egy másik tényező, egy menet közbeni módosítás, amelyik szerint az elektromos hálózatot és a villanyoszlopokat is cserélni kell, ha már teljes átépítés zajlik. Ez nem volt benne az eredeti tervekben, a hálózat állapotát látva döntött így a piacgondnokság.

Másra is való a piactér

Ha elkészülnek a cserével és a burkolással, háromszáz új fémasztalt fognak kirakni a vásártérre, de sajnos igazak a híresztelések: ezek fedél nélküliek lesznek. Barta elmondta, hogy azért döntöttek ilyen típusú asztalok beszerzése mellett, mert szeretnék, ha kihasználható lenne a piactér valamire akkor is, amikor nincsenek ócskapiaci piacnapok. Ezek az asztalok pár óra alatt összecsukhatók, félrerakhatók, így a szerdai és vasárnapi piacnapon kívül bármilyen szabadtéri rendezvény elképzelhető a piac ötezer négyzetméteres területén. És végül is a 2x1 méteres asztalok sem lesznek teljesen fedetlenek, ugyanis mindegyik úgy van kialakítva, hogy ernyővel felszerelhető legyen, minden árus védheti magát és az áruját ilyesmivel.

Sátor és egyenteraszok

A jövő zenéje viszont arról szól, hogy két, az időjárási viszonyokat hosszú távon is jól tűrő óriássátorral lesz megoldva a piac részleges fedése. Az idei költségvetésbe ezeknek a beszerzése nem fért bele, de jövőre már fel lesz szerelve a 20x60 méteres, a Dana rendezvénysátorhoz hasonló építmény a Lăcrămioarei utcai vásártéren.
Ha készen lesz a felújítás, a piacra néző teraszok tekintetében is visszaáll a rend, ezeket újra be lehet majd építeni a piac területére, de nem egyéni kialakítással, hanem egységes formában. Olyasmi szabályok lesznek érvényesek ezekre a teraszokra is, mint a városközpontiakra, hogy itt se legyenek össze-vissza méretezve a teraszok, ne legyenek csiricsáré színűek meg mindenféle anyagból készültek.


Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.