Szatmárnémeti

Szatmárban is turnéztak

Tegnap Szatmár megye városait járta végig George Simion társelnök vezetésével a Románok Egyesülésért Szövetség (AUR) karavánja, hogy aláírásgyűjtésükkel „lépésről lépésre menesszék” tisztségéből Klaus Iohannis államfőt.
Szatmárnémeti

Összefogással nagy dolgok valósulnak meg

A Segíts te is/Ajută şi tu Egyesület mozgalmas évet tudhat maga mögött, amikor is a nehézségek ellenére a támogatói segítségével sikerült megvalósítania terveit. Az egyesület vezetősége 2022-ben is számít a szatmári közösségre céljai megvalósításában.
Szatmárnémeti

Nem volt senki veszélyben az iskolában

Hétfő reggel a megyeközpontbeli Rákóczi Ferenc Általános Iskola közössége nem mindennapi helyzettel találkozott: az utcán levő központi biztosítótábla, mely bejuttatja a villanyáramot az épületbe kigyulladt, emiatt megszűnt az épület áramellátása.
Felfedező

Ikonikus épületünk, a székesegyház

Megújult építészeti köntösben és belső ragyogással, freskóinak kontrasztosabb felületű színeivel és a mai kor vallásturisztikai kívánalmaihoz méltó digitális standdal várja látogatóit és zarándokait a szatmárnémeti római katolikus székesegyház.
Szatmárnémeti

Nyáron napkollektor-szerelés

Azoknál, akik pozitív elbírálást kaptak projektjükre, nyáron felszerelik a napkollektorokat.
Szatmárnémeti

Elmaradnak a kisállatkiállítások

Szűk körben ugyan, de volt kisállatkiállítás Nagykárolyban, de megyei szintű expó idén sem lesz.
Szatmárnémeti

Tele a pláza oltatlanokkal

Az épp aktuális járványügyi előírások szerint csak azok mehetnek be a NEPI-plázába, akiknek van zöldigazolványuk, ennek ellenére sokan bejutnak enélkül is. Kijátszható a rendszer.
Szatmárnémeti

Kezdődik a szociális év is Szatmár megyében

Tíz Szatmárnémetiben és Szatmár megyében aktiváló alapítvánnyal és egyesülettel tárgyalta át a 2022-es terveket a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság és a polgármesteri hivatal.
Szatmárnémeti

Kutyás örökbefogadási vásár

A több mint százötvenből tucatnyi kiskutyával készül örök beadási akciót szervezni a szatmárnémeti telephelyű Freelife egyesület és kutyamenhely.
H1

Ökumenikus ima Szatmárnémeti lakóiért és a város fejlődéséért

Kilenc egyházi felekezet lelkipásztora jelen volt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács szervezésében immár második alkalommal megtartott újévi ökumenikus imán, melynek ezúttal is a megyeszékhelyi Iparosotthon adott otthont.
Szatmárnémeti

Az új főtér kész, a régit kezdik

Hetek kérdése, hogy végezzenek a szatmárnémeti új főtéri átépítési munkálatokkal, kezdődhet a régi főtér felújítása. Kész lesz a teljes körgyűrűszelet május végére, és idén már be fog indulni a buszterminál. Előrelépés várható a két parkolóház építésében.
Szatmárnémeti

Kigyulladt egy lakóház, elhunyt az idős tulajdonos

Nem sokkal korábban csaptak fel a lángok Szatmárnémetiben, a Toamnei utca egyik emeletes házának tetőszerkezetében.