Nagykároly

Hibrid módszerrel a szakoktatásban

Sárga forgatókönyv szerint zajlik az oktatás a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceumban. A kezdeti idegenkedést némileg a bizakodás érzete váltotta fel: működőképesnek tartja ezt a módszert Gindele Imre, a tanintézmény igazgatója.
Nagykároly

Szeretném befejezni az elkezdett munkát

Újabb mandátumra készül Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Mint elmondta, azt szeretné, ha minden, Nagykároly fejlesztését illető munkát sikerülne befejeznie a következő időszakban.
Nagykároly

Merőben új iskolai évre készülnek

Hétfőn új iskolai év kezdődik. A nagykárolyi tanintézményekben is becsengetnek, többségükben hagyományos oktatásra készülnek, azonban sok iskolában két részre osztják az osztályokat. Kovács Jenő polgármester közleményében a megváltozott körülményekre hívta fel a szülők, nagyszülők és a gyermekek figyelmét.
Nagykároly

Nincs fertőzött a nagykárolyi idősotthonban

A nagykárolyi Alexandru Idősotthon minden dolgozóját és minden lakóját letesztelték — valamennyiük teszteredménye negatív lett.
Nagykároly

A Moromeţii Nagykárolyban

Szeptember 11-én, pénteken 18 órai kezdettel tekinthető meg a Moromeţii című színházi előadás Gavriil Pinte rendezésében.
Nagykároly

Készül a rehabilitációs központ kivitelezési terve

Aláírták a nagykárolyi rekreációs központ kialakítására vonatkozó projektszerződést, nyilatkozta Kovács Jenő polgármester.
Nagykároly

Az eredmények fontosabbak az ígéreteknél

Harmadik közös mandátumukat fejezik be Nagykároly vezetőiként Keizer Lajos és Kovács Jenő. A közelgő választások kapcsán erről is beszélgettünk Keizer Lajos alpolgármesterrel.
Nagykároly

A tanévkezdésről egyeztettek Nagykárolyban

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Szatmár megyei szervezete Nagykárolyban tartotta meg a Magyar Pedagógusok Fórumát, ahol az iskolakezdésről egyeztetett a megye magyar intézményvezetőivel.
Nagykároly

A feltételek betartását kéri Kovács

A megyei környezetvédelmi ügynökség állásfoglalást kért a Nagykárolyi Polgármesteri Hivataltól a SANARA cég által igényelt környezetvédelmi engedély felülvizsgálati eljárásával kapcsolatban.
Nagykároly

Meghosszabbítják a könyvkampányt

Amint arról korábban beszámoltunk, egy érdekes kulturális kezdeményezéssel rukkoltak elő a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság tagjai, amelynek neve Fogadj örökbe egy könyvet!
Nagykároly

„Tovább kell dolgoznunk a fejlődő Nagykárolyért”

Ha visszagondolunk a négy évvel ezelőtti Nagykároly arculatára, elmondhatjuk: jelentős változásokon ment keresztül a város. Voltak tervek, elképzelések, és bár talán sokan legyintettek, de végül bebizonyosodott: sok munkával, kitartással valóra lehet váltani az ígéreteket.
Nagykároly

Útlezárás lesz a központban is

Hetekkel ezelőtt kezdődött el a burkolat felbontása Nagykárolyban, az 1 Decembrie 1918 utcában, a római katolikus templom előtti részen.