A Nagykárolyi Művelődési Központ, a Nagykárolyi Városi Könyvtár és a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság a Gróf Károlyi Idegenforgalmat Népszerűsítő Központtal és a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniával együttműködve változatos, színes programtervvel készül a magyar kultúra napjára.
Ezen a héten adta át a szatmári Rotary Club a Nagykárolyi Városi Kórháznak az adományokból megvásárolt két életmentő oxigénterápiás készüléket és a használatukhoz szükséges fogyóeszközöket.
Pénteken délelőtt az utolsó simításokat végezték a nagykárolyi oltási központban. Mint ismeretes, Szatmár megye 12 vakcinaközpontjának egyikét Nagykárolyba helyezték ki annak érdekében, hogy az ehhez a körzethez tartozóknak ne kelljen messzire utazniuk ahhoz, hogy beoltathassák magukat.
A bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében került sor arra a kiállításra, melyen a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub alkotója, Bikfalvi Zsolt képeit tekinthette meg a nagyközönség.
A Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal keretében működő Helyi Adók és Illetékek osztály munkatársai közleményben tudatták az idei évre vonatkozó adóbefizetési feltételeket.
Mivel Nagykároly fertőzöttségi rátája az 1,5 alatti értékre zsugorodott, ez lehetővé tette, hogy ismét elkezdjék a kulturális események szervezését a városi színházban. Mennyire mernek előre tervezni, milyen szintű az érdeklődés a közönség részéről? — erről beszélgettünk Bogdan Georgescuval, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetőjével.
Többször olvashattak már lapunk hasábjain azon figyelemfelkeltő akciókról, amelyeket a nagykárolyi Werdnig Hoffmann Egyesület elnöke, Veres Robert szervezett.
Az online térbe költöztetett nagykárolyi kulturális programokról, a pandémiás helyzet miatt padlóra került kulturális életről és ennek a nehéz időszaknak az átvészeléséről kérdeztük Bogdan Georgescut, a Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóság vezetőjét.
Hangoskodás és viták nélkül zajlott le az év utolsó tanácsülése Nagykárolyban. A helyi tanács tagjai 18 napirendi pontról és a különfélék témakörbe tartozó határozattervezetekről hoztak döntést.
Ebben az évben is részesültek a kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolás diákok a Romániai Magyar Pedagógusuk Szövetsége által odaítélt elismerésben, a Mákvirág-díjban. László Istvánnal, a Mákvirág-díj nagykárolyi birtokosával beszélgettünk.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat