Kedden kilencszázezer alá esett, 899.328-ra csökkent a szükségállapot hatályba lépése óta (március 16.) felfüggesztett egyéni munkaszerződések száma - derül ki a munkaügyi felügyelőségtől származó, a munkaügyi minisztérium által közzétett adatokból.
Kedvezményes kamattal juthatnak hitelhez azok a gazdák, akiknek tevékenységét hátráltatta a koronavírus-járvány - jelentette be kedden Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
A legutóbbi tájékoztatás óta 190 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 15.778-ra nőtt a fertőzöttek száma - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A gazdaság újjáépítésének első pilléreként a szállítási infrastruktúrába, az energetikába, az egészségügybe, tanügybe, távközlésbe és mezőgazdaságba szándékszik befektetni a kormány - mondta kedden Ludovic Orban.
Ludovic Orban miniszterelnök hétfő este azt nyilatkozta a Digi 24 televíziócsatornának, hogy minden romániai közintézmény és vállalat köteles lesz egészségügyi szűrést végezni alkalmazottain, és azok az alkalmazottak, akiknél 37 foknál nagyobb testhőmérsékletet mérnek, nem tartózkodhatnak munkahelyükön.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának, hogy aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt.
'Semmi szín alatt' nem tarthatnak miséket és istentiszteleteket a templomokban a korlátozások lazítása után sem, mondta hétfő este a Digi 24 televíziócsatornának adott interjúban Ludovic Orban.
Rezidenciális központokban — gyermek- és idősotthonokban — élő gyermekek és felnőttek, valamint az őket ellátó személyzet mindennapjaiba vittek egy kis örömöt a Máltai Szeretetszolgálat, a Caritas és a Hans Lindner önkéntesei az elmúlt hét folyamán.
Május 14-éig meghosszabbítják azt a rendelkezést, amellyel felfüggesztették a személyszállító repülőgépek forgalmát Spanyolország és Románia között - jelentette be Marcel Vela belügyminiszter.
Reményét fejezte ki hétfőn az egészségügyi miniszter, hogy jövő héttől csökkenni fog az új koronavírusos megbetegedések száma. Nelu Tătaru szerint ez elsősorban az állampolgárok magatartásán múlik.
Sürgősségi rendeletet fogad el csütörtöki ülésén a kormány azokról az intézkedésekről, amelyek a vészhelyzet idején is érvényben maradnak. Erről egy Curtea de Argeşen adott nyilatkozatában beszélt a miniszterelnök.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat