Belföld

Sürgősségi rendeletet fogad el csütörtöki ülésén a kormány a vészhelyzet idején is érvényben maradó intézkedésekről

2020.05.11 - 15:46

Ludovic Orban azt mondta, a gyermeküket felügyelő szülőknek járó fizetett szabadnapokról szóló rendelkezés érvényben marad a tanév lejártáig. Ezt is belefoglalják a csütörtökön napirendre kerülő sürgősségi kormányrendeletbe, amely tartalmazni fogja a vészhelyzet idején is érvényben maradó valamennyi intézkedést - magyarázta.

A miniszterelnök szerint a kényszerszabadságra küldött személyeknek járó állami támogatást is folyósítani fogják "legalább június 1-jég".

"Minden attól függ, miként alakul a járvány a május 15-e és június 1-je közötti két hétben, amikor a lazító intézkedések miatt a hatóságok már nem tudják annyira ellenőrzés alatt tartani a helyzetet. A járvány terjedése ekkor már főleg az állampolgárok magatartásán fog múlni" - fogalmazott.

A kormányfő ugyanakkor felhívást intézett az állampolgárokhoz, hogy május 15-e után is tartsák be a hatóságok ajánlásait.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A kormányválságnak (egyelőre) vége — a többi válság marad

A parlament bizalmat szavazott a Niculescu-kormánynak, amelyet megszavazott az ellenzékbe vonuló RMDSZ és PNL is — hogy utóbbiak részéről meddig tart a zömében PSD alkotta kormány támogatása, kiderül
Belföld

Kelemen: a közigazgatási reform kell, de nem az etnikai arányok rovására

A kormányalakítási egyezség részleteiről beszélt az RMDSZ-elnök, a támogatás hat hónapra szól.
Belföld

Politikai megállapodást írt alá Kelemen és Niculescu

Az RMDSZ miniszterekkel nem vesz részt a kormányban - a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és a magyar oktatás folytonosságnak biztosítását is kérte a leendő kormánytól.