Az 5 és 11 éves gyerekek Covid-19 elleni beoltása a szükséges adagok megérkezése után kezdődik meg Romániában, várhatóan már január második felében - közölte a RoVaccinare platform.
A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében január 6-án már 21 272 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 105 új esetet regisztráltak.
Megszűnik péntektől a külföldről Angliába beutazó oltott személyek koronavírus-tesztelési kötelezettsége; érkezés után továbbra is kell tesztelni, de ehhez nemcsak a PCR-, hanem az antigén gyorstesztet is elfogadják - közölte csütörtökön Románia nagy-britanniai nagykövetsége.
Romániában a járvány kezdete óta talán az egyik legnagyobb „újításként” állapotfelmérő és ellátóközpontokat hoznak létre a könnyű-középsúlyos tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek számára.
Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a veszélyhelyzet január 8-ától történő meghosszabbítását. A csütörtökön elfogadott határozat értelmében ismét kötelezővé válik a maszkviselés nyílt és zárt tereken egyaránt. Az elfogadott maszkok az orvosi vagy FFP2 védőmaszkok.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) csütörtöki közlése szerint az utóbbi 24 órában 6018 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 44 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
Az oltást elutasítók vagy odázók korlátoltsága, érdektelensége, nemtörődömsége másokon csattan, mert csökkentik az egészségügyi hozzáférést — tavaly a 60 000 új agyvérzéses esetében 56%-os volt az ellátási visszaesés, az onkológiai eseteknél pedig 36%-os.
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet meghosszabbítását előíró, szerdán jóváhagyott határozatában javasolja az alkalmazottak heti rendszerességgel történő tesztelését a kulcsfontosságú ágazatokhoz tartozó intézményekben.
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) javaslatot tett arra, hogy ha egy településen az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma 1 vagy ennél kisebb, bizonyos tevékenységeket - például sportversenyeket, kulturális eseményeket - a létesítmény befogadóképessége legtöbb 50 százalékának kihasználásával lehessen megtartani.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat