Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ismét felszólítást intézett a lakossághoz, hogy tartsa be az egészségügyi óvintézkedéseket, hangsúlyozva, hogy a járványhelyzet alakulása nem a kórházban dől el, hanem a mindennapokban, a kórházon kívül.
Szatmáron október 7-én 818 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 20 esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt, az újratesztelt páciensek közül pedig hétnek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Százezer alkalmazottat bocsátanak el év végéig a vendéglátóiparból a kormány által bevezetett korlátozások miatt, a várható veszteség eléri a hárommilliárd eurót - nyilatkozta szerdán az AGERPRES hírügynökségnek Călin Ile, a román szállodaipari vállalkozók szövetségének (HoReCa) elnöke.
Az Arad megyei vészhelyzeti bizottság szigorított óvintézkedéseket vezetett be kedden. Ezek közé tartozik az iskolák vonzáskörzetében kötelezővé tett maszkviselés, négy településen pedig bezárnak a vendéglők és kávéházak.
A magas fertőzöttszámú településeken betilthatják az esküvőket, keresztelőket, korlátozzák a zarándoklaton való részvételt, és javasolják az otthoni munkavégzéshez való visszatérést.
Az idei első félévben 272 millió euró értékben importált védőmaszkot Románia, csak Csehország, Lengyelország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország és Németország előzi meg e tekintetben - közölte kedden az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn kora este elhagyta a Walter Reed katonai kórházat - jelentette a Fehér Ház és az amerikai média. Távozásakor maszkot viselt, ám beléptekor a Fehér Házba már nem, ahol - természetesen - többen is várták.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat