Belföld

Százezer alkalmazottat bocsátanak el év végéig a vendéglátóiparból

2020.10.07 - 13:40

Ile kijelentette: a bukaresti vészhelyzeti bizottság úgy döntött a vendéglők bezárásáról, hogy semmilyen arra utaló bizonyítékot nem mutatott be, miszerint ez az ágazat járulna hozzá a járvány terjedéséhez. Véleményük szerint ennek következtében az eddig becsült 40% helyett a munkavállalók akár 50%-át fogják elbocsátani a vállalkozók, azaz mintegy százezer embert.

Úgy véli: a tavalyhoz képest, amikor ötmilliárd eurós bevételt regisztráltak, idén 60%-ot, azaz hárommilliárd eurót fognak veszíteni. Ez tétel a bruttó nemzeti termékben is, amelyhez a HoReCa közvetlenül 2,79%-kal, összesen pedig 5,4%-kal járul hozzá - állítja Ile.

Arra számítanak, hogy a kormány újabb kompenzációs intézkedéseket vezet be, ez ügyben a héten a munkaügyi miniszterrel, jövő héten a miniszterelnökkel konzultálnak.

Bukarest prefektusa, Gheorghe Cojanu kedden jelentette be, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt ismét bezárják a fővárosban az éttermeket és kávézókat, a hotelek is csak a szállóvendégeket szolgálhatják ki. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Teraszozás: vendég és vendéglátós egyaránt kedveli

Tavaly későn indult a terasz-szezon, idén minden jel szerint korán fog a szatmárnémeti városközpontban.
Belföld

A válság első jelei? Több elbocsátás mint alkalmazás.

Az informatikai és az üzemanyag-szektorban várhatóak elbocsátások, a hadi-gyártásban és az autóiparban lesznek új munkahelyek.
Szatmárnémeti

Már csak a napsütés hiányzik

Nem kedvez az időjárás a teraszozásnak. A májusi március miatt több hetes késéssel indul a teraszszezon Szatmárnémetiben. A kávézók készen állnak a szabadtéri vendéglátásra, de az időjárás nem.