Külföld

SZNT: jövő hétvégén folytatódhat az aláírásgyűjtés

2020.07.12 - 09:07

Kifejtette: csütörtökön az Európai Parlament óriási szavazattöbbséggel fogadta el a meghosszabbítást lehetővé tevő javaslatot. Dabis Attila úgy tudja, „papírforma szerint” jövő szerdán fogadhatja el a rendeletet az általános ügyek tanácsa, 17-én hirdethetik ki, másnaptól léphet hatályba. Így július 18-án, szombaton folytatódhat az aláírásgyűjtés.

A külügyi megbízott azt mondta: korábban a gyűjtést az is nehezítette, hogy a koronavírus-járvány idején a hírek csak a járványról szóltak. Ugyanakkor úgy látja, ez a téma továbbra is foglalkoztatja az embereket.

Dabis Attila kiemelte: ez nem csak magyar ügy, hanem európai ügy. Ezért most egy összeurópai kampány következik.
Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország — Magyarország, Románia és Szlovákia — tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírás számot.

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek 2020. március 11-én már folyamatban voltak.

MTI


 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Pereskednek a nemzeti régiók kezdeményezői a lettországi aláírások érvényesítéséért

Jogorvoslatért folyamodnak a nemzeti régiók polgári kezdeményezés illetékesei a lett bírósághoz a Lettországban összegyűjtött támogató aláírások több mint 21 százalékának az érvénytelenítése miatt - közölte szerdán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, a kezdeményező bizottság képviselője.
Szatmárnémeti

Épülhet az új kórházi szárny

Egy hároméves előkészítési folyamat „mérföldkövéhez” érve tegnap aláírták a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház új, hatemeletes, helikopterleszállós szárnyának finanszírozási szerződését.
Szatmárnémeti

Folytatni a megye békés fejlesztését

Több mint 18 000 támogatói aláírással „felfegyverkezve” iktatta az RMDSZ megyei tanácsosjelölti listáját Pataki Csaba tanácselnökjelölt, aki a megye hosszú távú fejlesztését akarja folytatni.