A boltokban megjelenő Mikulás-csokik, fényfüzérek és karácsonyi díszek mellett mi más jelezhetné a szatmárnémetiek számára, hogy közeleg a karácsony, mint hogy elkezdik a városban felszerelni az ünnepi díszkivilágítás fényeit.
A munka jelenleg a régi központi parkban folyik, miután a körforgalom villanyoszlopaira már felszerelték a kürtölő angyalokat formázó LED-szerelvényeket, a park közül ezek lesznek a legfontosabb elemei az ünnepi fényösszeállításnak. Úgy tudjuk, hogy a tavalyihoz hasonló övezet lesz kivilágítva a téli időszakban: a régi főtér és az oda vezető utcák, illetve a Coposu sétány, ha sikerül úgy haladnia a munkával a kivitelezőnek, hogy még a villanyszerelőknek is marad idejük ott dolgozni. Az ünnepi világítást január végéig szokták üzemben tartani.
Az óriási, piros gombú főkapcsoló
Legalább két „mindenki fenyője” is lesz a városnak, a megszokott helyeken: a Pannónia szálló előtt, a régi főtéri parkban, illetve az új központban, a közigazgatási palota tövében. A korábbi évekhez hasonlóan most is december elsején lesz az ünnepi világítás felkapcsolása, a polgármester fogja megnyomni a főkapcsolót a régi főtéri óriásfenyő alatt december első napján, a sötétedés utáni első percekben. Hogy ez mekkora nyilvánosság előtt zajlik majd, az attól függ, hogy állnak majd a Covid-statisztikák, milyen járványügyi intézkedések lesznek érvényben akkor.
Az ünnepi időszakban karácsonyi vásár is várható, amit a régi főtéri park sétányain rendeznek majd meg ugyanúgy, ahogy a korábbi években azt már megszokhattuk, és amelyik Szent Miklós-nap táján nyílik és az új év első napjaiig tart.
Az ünnep még messze van, hivatalos tájékoztatást az ehhez kötődő eseményeket és szolgáltatásokat szervező városháza még nem írt arról, mi mindenre számíthatunk a hosszú téli estéken a megyeszékhelyi közterületeken, de amint küldenek ki tájékoztatót, mi is visszatérünk a dolgokra.
Princz Csaba