Vidék

Szent Anna-napi ünnep Nagypeleskén

A híres nagypeleskei istenszülőikon Fotó: SZFÚ/archív
2022.07.25 - 10:41
A régi öregek elbeszéléseit követve Szent Anna napján a hajdanán a falut tizedelő, 149 évvel ezelőtti kolerajárvány áldozataira emlékeznek a nagypeleskei görögkatolikusok.

A hagyomány úgy tartja, hogy az akkori görögkatolikus parókus, Melles Demeter — akinek a fia volt az első áldozat a faluban — naponta kísérte utolsó útjára a betegségben elhunytakat, olykor többet is egyszerre. A temetésekről a templomba visszaérkezve térden csúszva körmenetet tartott híveivel, és hosszas könyörgések közepette fohászkodott irgalomért. Nagypeleske életben maradt lakossága megfogadta, hogy minden Anna-napon imát mondanak a nagy csapásban elhunytakért, kérve saját és a jövő nemzedékük életére Szent Anna segítségét és közbenjárását.
Idén Szmutku Róbert nagybányai esperes, a Szentháromság-plébánia plébánosa lesz az ünnepi szónok, a Szent Anna-napi fogadott ünnep pedig ma, július 25-én 9 órától kezdődik reggeli hálaadással a nagypeleskei görögkatolikus templomban. 10 órától ünnepi szentliturgia kezdődik ugyanott, hiszen másik fontos évforduló is van, a peleskei istenszülőikon hazaérkezésének 10. évfordulója. Aztán megáldásra kerülnek a templom előtt álló zarándoktáblák, temetői körmenetre kerül sor, továbbá megemlékeznek a kolerában elhunytakról. P.Cs.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Jövő héten jön az enyhülés

Lehet, hogy még egy kis esőt is kapunk!
Szatmár megye

Nyári meleg lesz hétvégén

Csak a felhős égnek lesz köszönhető, hogy nem lesz kánikulai hőség a hétvégén, de még így is rekordokat fognak dönteni a hőmérsékletek, főleg vasárnap!
Vidék

Él a Szent Anna-hagyomány Nagypeleskén

Szent Annához imádkoznak 149 éve minden Anna-nap tájékán a nagypeleskei görögkatolikusok — az ehhez a szenthez való könyörgés menekítette meg a falut annak idején a kolerajárványtól —, de az Istenszülő-ikon restaurálásának 10. évfordulójára is emlékeztek.