Külföld

Száz fölé emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma

Fotó: AP Photo
2021.07.16 - 19:06
Száz fölé emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma a hatóságok pénteki adatai szerint.

A természeti katasztrófa az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány és Észak-Rajna Vesztfália tartomány egy részét sújtotta.

Észak-Rajna-Vesztfáliában 23 városban és járásban küzdenek áradással. A legdrámaibb helyzet pénteken a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki. Ott az alámosások miatt összeomlott több lakóház és egy középkori eredetű épületegyüttes, a blessemi vár egy része.

A helyzet "nagyon kritikus" és áttekinthetetlen, halottak biztosan vannak, de még nem tudni, hogy mennyien vesztek oda - nyilatkozott Herbert Reul tartományi belügyminiszter, akinek szülővárosában, az ugyancsak Köln melletti Langenfeldben is számos épület víz alá került.

Armin Laschet tartományi miniszterelnök a belügyminiszterrel Düsseldorfban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában legalább 43-an haltak meg az utóbbi napokban az áradások miatt.

A kár nagyságát még felbecsülni sem lehet, mert nagy területek még víz alatt vannak. A rászorulók gyors segítségre számíthatnak, főleg azok, akik elveszítették otthonukat - mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus.

Kiemelte: jó hír, hogy a katasztrófa sújtotta dombos vidéken végigkanyargó patakok és kisebb folyók duzzasztására épült völgyzáró gátak jó állapotban vannak és bírják a nyomást. Egyedül a Bonn térségében fekvő Euskirchen melletti Steinbach patak völgygátjánál fenyeget szakadás, ott már ki is ürítették az elöntéssel fenyegetett településeket. Több ezer embernek kell elhagynia az otthonát. 

Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnöke Mainzban elmondta, hogy a tartományban péntek kora délutánig 63 halálesetet regisztráltak. Az áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik, ahogy egyre több helyre jutnak be a mentőalakulatok.

A természeti csapás "nemzeti katasztrófa" - mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus, kiemelve, hogy a pénteki az eddigi legrosszabb nap, folyton egyre újabb áldozatokról és károkról érkeznek jelentések. Sok embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, a mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak, egyedül a helikopteres egységek több mint 320 embert szállítottak biztonságos helyre.

A kormányfő elmondta, hogy az emberek életének védelme mellett a károk felmérésére és az újjáépítés előkészítésére összpontosítanak. A helyreállítás igen hosszú folyamat lesz, sokáig foglalkoztatja majd Rajna-vidék-Pfalz lakosságát - mondta.

Mindkét tartományi miniszterelnök és számos vezető szövetségi politikus is a klímaváltozással hozta kapcsolatba a természeti csapást pénteki nyilatkozataikban. Svenja Schulze szövetségi környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta: törvénybe kell foglalni, hogy az alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz a szövetségi kormány és a tartományi kormányok közös feladata. Mint mondta, ebből az is következik, hogy az alkalomszerű akciók helyett állandó, szilárd pénzügyi alapra kell helyezni a klímaváltozás következményeitől, például áradásoktól, árvizektől sújtott települések költségvetési támogatását.

Az áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállítva a hét eleje óta Németország felett kering, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.

Ez a heves esőzéssel járó stabil időjárási helyzet meglehetősen ritka, az utóbbi 15 évben nem fordult elő, és több szakértő szerint valószínűleg a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Nem kell fizetniük a földgázért a németeknek

Laza lesz a december Németországban a gázszámla tekintetében, mert a német kormány azzal segíti nem csak a családokat, hanem a kis- és közepes méretű cégeket is, hogy a közkasszából fizeti a decemberi gázfogyasztásukat.
Szatmárnémeti

Németországi szakgyakorlatra utazhatnak a szatmári diákok is

Az Erasmus+ program keretében 26 szakon szakképzésre és csereprogramokra várják a szatmári diákokat is. Háromhetes turnusokra várják a jelentkezőket, ez idő alatt biztosítják a teljes ellátást és szállást, illetve az adott szakon belül a gyakorlatot is.
Külföld

Dokumentumfilm: rabszolgaként dolgoztatják a román és a bolgár vendégmunkásokat egy németországi húsüzemben

Embertelenül kizsákmányolják a bolgár és a román vendégmunkásokat egy németországi vágóhídon - tárta fel a SAT 1 tévécsatorna dokumentumfilmje. Készítője, Jana Bernhard újságíró részleteket árult el hétfőn a bolgár Nova TV-nek a Clemens Tönnies német milliárdos birtokában lévő húsüzemről szóló film forgatásáról.