Két év kihagyást követően május 14-én, szombaton a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében újra átadásra kerültek a Dr. Mózes Károly-díjak. Az egészségügyi asszisztensek munkájának elismerésére e kitüntetést Cseke Attila szenátor, volt egészségügyi miniszter alapította még 2011-ben. Idén immár tizedik alkalommal adták át a rangos elismerést, amely az egykori „Mózes-iskola” alapítójának, a közmegbecsülésnek örvendő Mózes Károly doktornak állít emléket — annak a dr. Mózes Károlynak, aki megalapította a nagyváradi egészségügyi iskolát, valamint ő a szerzője a mai napig használatban lévő betegápolási szakkönyvnek is.
Idén összesen hat, a szakmában kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi asszisztens vehette át az elismerést, köztük Corina Cociotă, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás osztályának főasszisztensnője, aki több mint két évtizede dolgozik fáradhatatlanul az egészségügyben. „Munkáját alázattal és elhivatottsággal végző, magas fokon képzett szakember, aki követendő példa mindannyiunk számára — a profizmusa is, de az az empátia és kedvesség is, amellyel a beteg, a szenvedő ember felé fordul” — fogalmaznak róla az intenzív terápiás osztály dolgozói.
A rangos elismerés kapcsán Adrian Marc kórházmenedzser úgy fogalmazott: „A Dr. Mózes Károly-díj elismerése kolléganőnk munkásságának, ugyanakkor kórházunk minden egészségügyi asszisztense munkájának elismerése is, hiszen mindannyian hozzájárultak és hozzájárulnak a betegek megfelelő szintű ellátásához, s különösen így volt ez a koronavírus-járvány nehéz időszaka alatt, de nem csak.” SZFÚ