Vasárnap a Borókagyökér Egyesület udvarán ültetik el a Remény Fáját, hogy legyen gyökere a hitnek, a reménynek, a szeretetnek, amire minden embernek szüksége van,
Szent Józsefhez hasonlóan nekünk is Krisztus védőjének kell lennünk abban a világban, amely el akarja Őt felejteni — mondta Linzenbold Szabolcs a szatmárnémeti
Multiknál megszokott módon egy PR-cégen keresztül küldött közleményben fejtette ki véleményét a cégvezetés a többhetes sztrájkkal és annak okaival kapcsolatban
A szülők mentális és fizikai támogatása érdekében a Boldog Scheffler János Központ szakemberei egy önsegítő erőforráscsoportot indítanak, hogy legyen alkalom
A Batizon és Érendréden tartott házkutatások során 1404 ecstasy tablettát, 94 gramm amfetamint, 11 gramm kokaint, no meg 4800 eurót és egy távcsöves légfegyvert is
Május 9–10-én ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett
Megkezdődtek az autósok által már nagyon várt útjavítási munkálatok a Cloşca sugárúton, ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy ma és holnap (március 20 – 21) a Szatmárzsadány
Szatmár megye lakosai élen járnak Romániában a szív- és érrendszeri bántalmak terén, egyre többen szorulnak a megyei kórház kardiológiai osztályán dolgozó
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat