A városi rendőrség 16-os lakótelepi Universului sétányon lévő volt székházába vinné a parkolási felügyeletet és a piacgondnokság központi irodáját a szatmárnémeti
Ritkán látott, hatalmas, 25 centiméter átmérőjű, 1500 grammos tumort műtöttek ki egy szatmári páciens mellkasából a Máramaros megyei egészségügyi szakemberek
A Szent-Györgyi Albert Társaság Szatmár megyében egyedi elképzelést valósít meg, immáron tíz éve: minden hónap utolsó péntekén olyan kerekasztal-beszélgetéseket
A cigarettacsempészés virágzó üzletág és ugyancsak jövedelmező foglalkozás, és nemcsak a határrendészek, de a dohányipari termékeket forgalmazó világcégek
A Nyíregyházi Törvényszék ötfős küldöttsége látogatott a Szatmár Megyei Törvényszékre; a szakmai megbeszéléseken túl a találkozó a két intézmény közötti
A március 22-i nemzetközi víznap alkalmából összegzés készült arról, mennyi vezetékes víz fogy Szatmár megyében; tavaly nem kevesebb mint nyolcmillió köbméter
Mesék szárnyán röppentek Mesetündér várába, Nagyváradra, ahonnan a kölcseys Margaréták országos első díjjal, a szatmárhegyi Párducok pedig a színpadi produkciók
„Harmadik alkalommal ültetünk Remény Fáját, abban a hitben, hogy utódaink majd örömüket lelik benne, és szeretettel emlékeznek reánk, amiért gondoltunk rájuk
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat