Szatmárnémeti

Lemondott tisztségéről Adrian Albu

Benyújtotta lemondását a PNL megyei szervezetének éléről Adrian Albu, a helyét Adrian Cozma veszi át, aki bár a tanácselnökséget látványosan elbukta, a pártelnökséget ügyes fondorlattal megszerezte.
Szatmárnémeti

Negyvenes a legtöbb szatmári állástalan

Középkorú, a negyvenes éveiben jár és elemi vagy gimnáziumi végzettsége van – nagyjából így jellemezhető az AJOFM-statisztika alapján az átlagos Szatmár megyei állástalan.
Szatmárnémeti

Gondoljunk ma idős szeretteinkre!

Az idősek világnapja van ma, amely lehetőséget nyújt arra, hogy megköszönjük idős szeretteinknek mindazt, amit értünk és a társadalomért tettek. Szatmár megyében 75 ezer idős lakost köszöntünk.
Szatmárnémeti

Szatmári fiatalok, akik nem félnek az útjukat járni

Az úton levésről elmélkedtek a szeptember 26-i lelki napon a fiatalok Szatmárnémetiben. Többjük számára az első lelki nap volt, amelyen részt vettek. Úgy tapasztalták, hogy meghitt alkalom volt, jutott idő egymás meghallgatására, a társaktól való tanulásra.
Szatmárnémeti

Többen szavaztak Kereskényire, mint négy éve

Elsöprő győzelemmel szerezte meg második polgármesteri mandátumát Kereskényi Gábor, akire 18 869-en szavaztak (51,9%), többen, mint négy évvel korábban — az egyesek által legfőbb kihívójának vélt Radu Panait ennél háromszor kevesebb, alig 6036 voksot kapott.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az új tanév Babeş–Bolyain

Szeptember 28-án tartották a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szatmárnémeti kihelyezett tagozatának évnyitóját. Szabó-Thalmeiner Noémi és Şuta Ştefan, a kihelyezett karok vezetői számoltak be arról, hogy milyen formában zajlik az oktatás az intézményben.
Szatmárnémeti

Idén nem lesz Egymillió csillag

Az érvényben lévő járványmegelőzési intézkedésekre való tekintettel, a résztvevők, önkéntesek és alkalmazottak egészségének védelmében a Caritas vezetősége úgy döntött, idén elmarad a szolidaritási akció.
Szatmárnémeti

Elkezdődött a gázolások időszaka

Alig másfél nap leforgása alatt két kerékpáros- és egy gyalogosgázolás történt, két emberéletet követelve — az esetekkel összefüggésben az út-, a látási és az időjárási viszonyok megváltozására és biztonsági őszi közlekedésre hívják fel a figyelmet a rendőrök.
Szatmárnémeti

Eltűnt kamaszlányt keresnek

Családja és a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség is keresi a 17 éves aranyosmeggyesi Moroz Georgiana Ariadnát, aki öt nappal ezelőtt, szeptember 25-én távozott otthonából, és azóta semmit nem tudnak róla.
Szatmárnémeti

A biztonság a legfontosabb

A Szatmár Megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesületének (AJVPS) székházába csak a személyzet léphet be, a tagsággal ügyfélablakon keresztül kommunikálnak, tudtuk meg az elnöktől.
Szatmárnémeti

Jó tanácsok a fűtési szezonra

A hűvösebb idő beköszöntével minden bizonnyal sok Szatmár megyei háztartásban elgondolkodtak azon, hogy itt az ideje elkezdeni fűteni, de van néhány dolog, amire oda kell figyelni.
Szatmárnémeti

Munkáltatók kötelessége

A munkaerő-foglalkoztatási ügynökség (AJOFM) rövid közleményben hívta fel a Szatmár megyei munkáltatók figyelmét arra, hogy amennyiben kollektív elbocsátásokat eszközölnek, jelenteniük kell az intézménynél.