Három szatmári mozgássérült szerzett sízőfelügyelői diplomát, ők mozgásszervi megbetegedéssel rendelkező, de sízni vágyó civileket segítenek majd hozzá, hogy biztonságosan síelhessenek.
A 2022-es évi Házasság Hete hivatalosan február 13–20. között kerül megrendezésre, azonban ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, a Püspökség Világiak Irodája február hónap folyamán kibővített programsorozattal várja a szatmári házaspárokat.
Január 31-től megnyitja — hivatalos szóhasználattal — „egységes ügyfélfogadó pontját” a Szatmár Megyei Könyvtár új székhelyének a földszintjén, utcai bejárattal, a Ştefan cel Mare és a Iuliu Maniu utca sarkán.
Az ország legnagyobb és legmodernebb prefektusi épületét Lucian Bode belügyminiszter jelenlétében tegnap adták át Szatmárnémetiben — most már egy helyen működnek a közszolgáltatások.
Megyehatáron belül a listavezető változatlanul Szatmárnémeti, most már 15,69 ezrelékes fertőzöttségi szinttel, Szatmárpálfalva követi, a harmadik helyre pedig Kolcs község került.
A gyümölcsfáknál meghatározó tavaszi beavatkozás az év eleji metszés. Metszés során ráhatással lehetünk az évi terméshozamra, és befolyásolni tudjuk a napfény behatolását a gyümölcsfánk koronájába, emlékeztet Fehér Gyula agrármérnök, falugazdász.
Az elmúlt esztendőben összesen 48 181,72 lejt irányítottak át jövedelemadójukból a Caritas szervezet felé a rászoruló felebarátaikon segíteni vágyó, szociálisan érzékeny magánszemélyek.
Egyre több a SARS-CoV-2-fertőzött a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, de az egészségügyi dolgozók körében is gyakoriak a megbetegedések. A fertőzés a legkisebbeket sem kíméli, egy másfél éves kis beteget kolozsvári gyermekintenzívre kellett átszállítani.
3,15 százalékos állástalansági aránnyal zárult a 2021-es év Szatmár megyében — derül ki a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A gazdáknak nem kell személyesen a megyei kirendeltségeknél kérvényezni a földalapú és az állatlétszámért járó támogatást, hanem kizárólag elektronikus úton tölthetik fel a megadott elérhetőségen, és érvényes lesz az elektronikai aláírás is.
Hosszú idő óta első ízben tart ismét nyitva szombaton a szatmári vérközpont: január 29-én reggel minden önkéntest várnak, akinek módjában áll vért adni, mert hatalmas vérhiánnyal küszködnek a kórházak!
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat