A kormány kedden elfogadta a Szatmárnémeti – Óvári közötti, 11 kilométeres, négysávos gyorsforgalmi út megépítéséről szóló határozatot — mint ismeretes, ez aztán az M49-es gyorsforgalmival, valamint az M3-as autópályával kapcsolódik majd össze.
Szerdától ötnapos minivakáció kezdődik, elsősorban a diákoknak és a közalkalmazottaknak, december 5-én, hétfőn tér vissza megszokott kerékvágásába az élet.
Még lesz egy kicsit ősz, mielőtt végleg rákanyarodnánk a télre, az elmúlt napok mínuszos éjszakái után langyosabbak következnek. Vasárnap napközben 11 Celsius fok lesz Szatmár megye területén.
Ezúttal Finnország vezeti azt a listát, amelyen összesen 90 külföldi álláslehetőséget hirdettek meg a közös európai foglalkoztatási hálózat (EURES) keretében.
Jövő szombattól indul a szatmárnémeti piacokon a fenyővásár, december tizedikétől mindenhol meg lehet majd venni a karácsony elengedhetetlen jelképét. Tavalyi árakat ígérnek a termelők, de okoznak-e meglepetést a kereskedők?
Adventre készülve az évad harmadik Hit és gyógyításán köszöntötte az egybegyűlteket biztató szavakkal dr. Bzduch Árpád hematológus, az esemény házigazdája.
A családok egyre szűkülő költségvetése miatt megint felfutóban vannak a turkálók — ha minőségi a felhozatal, azt a tehetősebbek is keresik. A Textil House nyitotta meg második üzletét Szatmárnémetiben a Zsidókorzón.
A versünnepen az anyanyelv oltárához zarándoklók tanúbizonyságot tettek a magyar nyelv nemzetet megtartó erejében való hitükről, a magyar irodalomhoz kötődő szeretetükről.
A disznóhús ára az egyik fontos dolog karácsony tájékán, a legtöbb háztáji sertés úgy van nevelve, hogy ilyenkor legyen vágósúlyban. Sok helyen még mindig szokás disznót vágni a téli ünnepek előtt. Jellemzően december elején visítanak fel az első vágósertések.
Tízéves múlttal büszkélkedhet a szatmárnémeti Törekvők, a Bonus Pastor Alapítvány utógondozói csoportja – ennek kapcsán beszélgettünk dr. Puskás Csaba csoportvezetővel.
Az első adventi gyertya meggyújtásával beléptünk a karácsonyi ünnepkörbe, az ünnep előszobájába, hiszen advent a várakozás, az elcsendesedés, a megtisztulás, a ráhangolódás időszaka, amikor egyfajta belső utazásra indulva, lelkiekben is felkészülünk karácsonyra — már amennyire modern, rohanó világunk engedi.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat