Szatmárnémeti

„Építkező múltra tekintünk vissza”

Október 18-án, délután 6 órakor, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban tartják a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztori Kórusának és a Szatmárnémeti
Szatmárnémeti

Újkenyér ünnepe a Refiben

Pénteken a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán ünnepi műsort tartott a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület
Szatmárnémeti

Megalakult a Szatmár Megyei Nők Szervezete

Szeptember 12-én a Megyei Múzeumban, több mint 100 küldött jelenlétében megalakult a Szatmár Megyei Nők Szervezete
Szatmárnémeti

Katasztrófavédelem önkéntesekkel

Helyi, önkéntesekből álló katasztrófavédelmi csoportok megalakulását, valamint a civilek és a hatóságok együttműködését segíti a Caritas
Szatmárnémeti

Vége a nyári foglalkozásoknak

A Szatmár Megyei Könyvtárban a nyár folyamán minden kedden tíz órától origami-foglalkozást tartottak a gyerekek számára, ugyanakkor igyekeztek megszerettetni
Szatmárnémeti

Egyirányúsítások a 14 Mai negyedben

A szatmárnémeti Grigore Ureche utcát a Fabricii út felől, a Trandafirilor utcát pedig a Fabricii út felé egyirányúsította egy tegnapi határozatával a város közlekedési
Szatmárnémeti

Sávfoglaló parkolás

Eltüntetnek egy sávot a tilosban parkoló autók Szatmárnémetiben, csak délutánra, az ügyfélfogadási idő lejárta után szabadul fel a sáv
Szatmárnémeti

Jól vizsgáztak az életmentők

Gyorsak és ügyesek voltak a Szatmár megyei, katasztrófahelyzetekben riasztandó hatóságok és intézmények a szerdai repülőtéri gyakorlat során
Szatmárnémeti

Százéves a szatmári szimfonikus zenekar

A szatmárnémeti szimfonikus zenekar ebben az évben, a szeptember 26
Nagykároly

Fedezzük fel a tengerek csodálatos világát!

A nyílt vízi merülésekről és a tengerek világának szépségeiről beszélgettünk Király Tamás nagykárolyi búvároktatóval, aki búvártanfolyamot indít
Szatmárnémeti

Leölnék a kóbor ebeket — tiltakoznak az állatvédők

Utcai tiltakozó megmozdulásokra lehet számítani az állatvédő szervezetek részéről, miután tegnap a képviselőház jóváhagyott egy, a kóbor kutyák lemészárlását
Szatmárnémeti

Munkaügyi ellenőrzések

Közzétette augusztusi ellenőrzéseinek mérlegét a Szatmár Megyei Munkaügyi Felügyelőség