A héten országszerte kitart a hőség, fokozatos lehűlés csak a jövő hét folyamán várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes, szeptember 3.-ig érvényes előrejelzéséből.
Több mint 3400 Szatmár megyében élőnek sikerült állást találnia a munkaerő-foglalkoztató segítségével idén, fogyatékkal élő személyeknek és menekülteknek is segítettek munkába állni.
Néptánckavalkád és különösen színes-látványos Bokrétás kalotaszegi lakodalom, húzdmagad-szánkó és kukoricamorzsolós csúszda, korongozás és meglepetés tűzzsonglőrködés, börvelyi fánk és sváb strudli — amitől a PMN más, mint egy átlagos „tömegfesztivál”.
Ősszel Szatmárnémetibe érkezik a TEDx, pontosabban október első napján keresik együtt a konferencián az előadók arra a kérdésre a választ, hogy miként lehet kiszabadulni a virtuális világból.
Júniusban közel 87 ezer alkalmazott volt Szatmár megyében, akiknek a nettó havi bére elérte a 3696 lejt – közölte a Cătălin-Vasile Ghiran vezette Szatmár Megyei Statisztikai Igazgatóság.
A Román Aeroklub ebben az évben is ingyenes tanfolyamokat indított országszerte 16–23 éves fiatalok számára: ejtőernyőzést és vitorlázógépek vezetését lehetett elsajátítani. A szatmári csapat nagyon jól teljesített az utolsó vizsgán is.
Ezen a héten még hosszabbított munkaprogrammal dolgozik a Szatmár megyei útlevélosztály: hétfőtől péntekig reggel fél kilenc és este fél 7 között van ügyfélszolgálati program.
Savanyú szagú tócsákat hagynak maguk mögött a szatmárnémeti kukáskocsik, a 14 Mai lakótepen élők elégelték meg a dolgot és hétfőn rendőrt hívtak amiatt, hogy a Floirsal autó megint mocskot hagyott maga után.
A díjat a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozzák.
Jó alkalom volt a beszélgetésekre is a II. Szatmárnémeti Vadásztalálkozó, egykor egy, most négy különböző törvényhozás vadászai cseréltek eszmét: miben más ez a szakma most a Kárpát-medencében.
Öt napon át voltak még inkább együtt szatmáriak, kicsik és nagyok, magyarok és románok, a XXII. Partiumi Magyar Napok és sok, a színpadokról érkezett üzenet után, megkezdődött a PMN utáni időszámítás.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat