Szatmárnémeti

Szatmáriak a pápánál

Szatmári egyházmegyéseket köszöntött, és két sárközújlaki hívet fogadott október 8-án Ferenc pápa a Szent Péter téren
Belföld

Alelnökjelölt: Turos Lóránd

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöki tisztsége szeptember 16-án üresedett meg, miután a szintén szatmári Viorel Vasile Buda személyes okokra hivatkozva
Szatmárnémeti

Befejeződött a területleltár

A 2013-ban elfogadott 165-ös törvény értelmében 2013
Szatmárnémeti

A nagy bejelentések napja

A megyei tanács tegnapi ülésén bejelentették, hogy a PSD-hez igazolt a PP-DD-s Alexandru Horvat megyei tanácsos, míg Adrian Ştef hivatalosan is megerősítette, hogy
Szatmárnémeti

Feljelentést tett az ACL banner-ügyben

Panaszt tett a megyei választási bizottságnál a Keresztény-liberális Szövetség (ACL), mivel szerintük a Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénysértést követett
Szatmárnémeti

Jövőtől ismét lesz antalyai járat

A 2015-ös nyári szezonban ismét lehet majd egyenesen Szatmárnémetiből repülni törökországi üdülésre
Szatmárnémeti

Ma kezdődik a Szent Miklós Nagykilenced

A szatmárnémeti Szent Miklós görögkatolikus egyházközségben az elmúlt 25 esztendőben kapott kegyelemért kívánnak hálát adni a hívek a templombúcsú alkalmával
Szatmárnémeti

Ennyi gázolajjal támogatják a gazdákat

Október, november és december hónapokban a szaktárca több mint 160 ezer lej értékben mintegy 90 millió liter gázolajhoz nyújt ártámogatást a mezőgazdaságban
Szatmárnémeti

Sikeres volt az őszi madárszámlálás

Az esős idő ellenére jó hangulatban telt az őszi madárszámlálás, amelyet Szatmár megyében négy helyszínen rendeztek meg — tájékoztatott a Román Madártani
Szatmárnémeti

Törvénytelenül kerültek ki a bannerek

Még mindig nem jutott el a prefektúrára a választási kampányanyagok elhelyezését szabályozó tanácsi határozat
Szatmárnémeti

Kétmillió lej a választásra

Az államelnök-választásra való felkészülés eddigi lépéseiről és a prefektúra és a Megyei Választási Iroda előtt álló további teendőkről tájékoztatott
Szatmárnémeti

Szatmár megyét ismerteti a kiadvány

Átfogó, Szatmár megye turisztikai és kulturális értékeit részletesen taglaló kötetet mutattak be tegnap, mely akár a térség iránt érdeklődő befektetők számára