Kicsiknek és nagyoknak szervezett — a rossz idő miatt kis késéssel — Szent György-napi vigasságot a szatmárnémeti Merilor utcai Lépésházban a Borókagyökér
Mintha a fellebbviteli bíróság nem látta volna át, hogy mi a helyzet a szatmárnémeti volt Pannónia Szálló ügyében, kártérítés-fizetésre kötelezés helyett
Újratárgyalásra visszaküldte a városi tanács elé a Szatmár megyei prefektúra a szatmárnémeti testületnek azt a döntését, amelyik alapján a cégekre és a lakosságra
Nagy hirtelenséggel összehívott, rendkívüli megyei tanácsülést tartottak tegnap, két korábbi határozatuk esetében is formai módosításokat kellett hozniuk
Kapcsolatba kell lépnünk Jézussal, mert csak ez adhat erőt, hogy mindvégig állhatatosak maradjunk a hitben — mondta a 25 éves papi jubileumát ünneplő Reszler Mihály
Lelki és fizikai erejét, családi és ismerősi kapcsolatrendszerét, anyagi lehetőségeit jóval meghaladó problémával küszködik egy szatmárnémeti nyugdíjas
A Református Egységnapon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a nagyváradi várban Őrizd a várat! címmel szervez egész napos rendezvényt a reformáció
További 455 millió forint támogatást kapott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyar államtól, amelyet az iskola külső felújítására fognak fordítani
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal 40 darab szociális lakást alakít ki a szatmárnémeti Ostrovului utcai, a köznyelvben „zöld tömbházként” emlegetett,
A Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében látogatható a tegnap délután megnyílt kisvárdai Kontrasztkiállítás, amelyet diákok találtak ki, nem
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat