Szatmárnémeti

Két gyalogosgázolás pár óra alatt

Kedden délben Szatmárnémetiben, a Lucian Balga sugárút egyik felfestett, táblával is jelzett gyalogátkelőjén akart szabályosan átmenni egy 34 éves nő, amikor
Szatmárnémeti

Névvel kell vállalni a panaszt

A szerdán megtartott prefektusi kollégiumi ülésen a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016-os évre szóló tevékenységi beszámolóját ismertette Maria
Szatmárnémeti

Gáspár Szilárd újabb sikere

Gáspár Szilárd egy hete érkezett vissza New Yorkból, a Volta NY kiállításról, ami az egyik legnagyobb kortárs művészeti tárlat a világon, ahol több mint ötezren
Szatmárnémeti

Széles kínálat a nyugdíjasoknak is

Nem csak a megyénkben működő Országos Egészségügyi Programok kezelési palettájára nyújt támogatást a biztosítóház, más megyék programjait is igénybe
Szatmárnémeti

„Vándorzenekar” lesz?

Az országban egyedüliként két kulturális intézményt (színház és filharmónia) is fenntartó szatmárnémeti önkormányzat számára jelentős plusz terhet jelent
Szatmárnémeti

Az öngyilkosságba kergető „játék”

„Árts másoknak, mielőtt magaddal is végeznél” — lényegében erről szól a szülőket, szakértőket és a hatóságokat is éberségre késztető, a fiatalokat
Belföld

Szatmári cég az első helyen

A multik dominálta kiskereskedelemben a szatmári Unicarm a legnagyobb hazai kézben lévő vállalat
Szatmárnémeti

Bejutottak az országos döntőbe

Százhat diák jelentkezett a 17
Szatmárnémeti

Partiképes kisiparosokat

Magyarországi kapcsolatok révén javítanának a szatmári kisiparos céh működésén és tagjainak piacképességén
Szatmárnémeti

Elveszett hat munkaéve

A Szatmár Megyei Prefektúrán kedden tartott fogadóórán egy szatmárnémeti illetőségű nyugdíjas nő is megjelent
Szatmárnémeti

Szatmári kisdiákok eredményei a mesevetélkedőn

Összességében 18, Szatmár megyéből pedig 2 csapat vett részt a Mesék szárnyán mesevetélkedő Nagyváradon megtartott országos döntőjén, amelyet immár 18
Szatmárnémeti

Mani a 3. helyen kezdte az évet

A harmadik helyen zárt a Dakar-menő Gyenes „Mani” Emánuel, a Pannonhalmán rendezett endurocross-bajnokság első fordulójában