Indul a Szülők Akadémiájának III. évada, a szokásos helyszínen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatának székhelyén. Az idei évadot dr. Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi adjunktus előadásával indítják, a pozitív fegyelmezés témakörében, Ki a főnök a háznál? címmel.
A szatmárnémeti Free Life Állatvédo Egyesület jövő héten ismét megszervezi a már hagyománnyá vált állat-örökbeadási akcióját. Az egyesület igyekszik minél gyakrabban szervezni örökbeadási akciókat, melyeken az utcáról összeszedett védtelen állatoknak szereznek szereto gazdikat.
Különleges ajándékként a városnak és a szatmáriaknak a Szamoshát, a Röpike, a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák, az avasújvárosi Bokréta, a börvelyi Gyöngyvirág, és a szilágyszéri Kukurók Néptáncegyüttes - összesen 53 táncos járta a mezőségit a karácsonyi vásárban az első néptánc flashmobon.
Hegedűs a háztetőn és My Fair Lady - két világhírű musicallel búcsúzik az óévtől a Harag György Társulat. A Márkó Eszter rendezte Hegedűs a háztetőnt december 28-án és 29-én, az Andrei Șerban által színpadra állított My Fair Lady című előadást pedig december 30-án és 31-én tűzi műsorára a társulat.
Nagy volt az izgalom a mai nap folyamán, az Árva Bethlen Kata Református Óvodában hiszen ide is megékezett a Mikulás. A nagy és kiscsoportos gyerekek énekekkel és mondókákkal fogadták a jó öreg Mikulást, sőt a kiscsoportosok közül páran még a féltve őrzött cumijukat is a Mikulásnak ajándékozták, hogy elvigye a tőlük apróbb gyermekeknek.
Nem csak az év közeledik a végéhez, de a szatmárnémeti régi főtéri munka is. Napok kérdése, hogy megindulhasson az autós közlekedés a főtérnek az erre szánt részén.
Szent Miklós püspök, aki nagylelkűségével és felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke és Mikulás, aki az ablakba kitett, fényesre pucolt csizmákba ajándékot rejt a jó gyermekek számára — természetesen segítői is vannak, az ajándékokat előkészítő manók, a Krampuszok, no meg Rudolf, akinek piros orra mutatja az utat.
Különleges ajándékkal kedveskednek a városnak és a szatmáriaknak a megyebeli néptáncosok csütörtökön kora este — több mint 50-en táncolnak be a karácsonyi vásárba és járják a mezőségit.
Vért adtak, bringáztak-futottak és 2300 lejnyi adományt is összegyűjtöttek az EKE-Mikulás által szervezett jótkonysági esemény keretében — „Büszkék vagyunk, hogy ennyi jót akaró ember vesz körül bennünket!” – summázzák a szervezők.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat