Egy fél évszázad telt el a máig is emlékezetes és szinte minden szatmárit érintő árvíz óta. Azóta évről évre megemlékeztek az árvízről, a Szamos folyó hullámaira koszorút helyeztek el, emlékművet állítottak, ami előtt beszédek hangoztak el, szemtanúk mondták el visszaemlékezéseiket, és koszorúkat helyeztek el az emlékmű talapzatára. Az idei év az első alkalom, amikor a katasztrófát átélők otthonukban próbálják meg felidézni a fél évszázada történteket, és elmesélni emlékeiket gyerekeiknek és unokáiknak. Az árvíz elsodorta Szatmárnémetit és nagyon sok Szamos menti települést, a romok helyére új, modernebb épületek épültek, de örök tanulság marad, hogy a természet képes legyőzni az embert, ezért az embernek vigyáznia kell a természetre.

Azokban a napokban a rettegés és a félelem uralta az embereket, hiszen nem lehetett előre látni, mi fog történni, és árvíz után is bizonytalan volt, hogy mi fog következni. Az alábbiakban korabeli dokumentumok alapján vázoljuk fel, hogyan kezdődött, majd hova vezetett a katasztrófa.

1970. május 1. és 10. között a meteorológiai állomások jelentették, hogy a Nyugati-Érchegységben, a Radnai-havasokban és a Keleti-Kárpátokban erőteljes havazás volt — írják az akkori kiadványok. Egyes helyeken a hóréteg vastagsága elérte a 3 métert, május 10. és 13. között pedig szakadatlanul esett az eső. Huszonnégy óra alatt négyzetméterenként 100 liter csapadék hullott le. A csapadék 60–80 százaléka a Szamos és a Túr vízgyűjtő medencéibe jutott. Május 13-án 17 órakor 510 centiméter volt a Szamos szintje, 24 óra alatt 700 centiméterig terjedő emelkedést jeleztek. Az emberek a végsőkig küzdöttek a megvadult elemekkel, de a pusztítást nem tudták feltartóztatni. A Szatmárnémeti környéki falvak közül először Patóházát, Szatmárudvarit és Batizt érte el az áradat — a legnagyobb pusztítást Udvariban vitte véghez, ahol egyik napról a másikra 770 cm-rel tetőzött az ár, 663 házat mosva el és hat ember életét követelve, majd a Téglagyár felől érkező víz elöntötte a várost. Egyes helyeken a víz magassága elérte a 2–3 métert, sebessége pedig a 8–10 métert másodpercenként (36 km óránként). Kialudtak a fények, a vállalatok tevékenysége megszakadt. Május 14-ről 15-re virradóra az emberek a sötétben harcoltak a vízzel. Egyes szakaszokon 15 kilométer szélesen hömpölygött az áradat.

Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szamoson, a Túron, Tiszabecs és Vásárosnamény között pedig a Tiszán. A Túron Garbolcnál, a Szamoson Csengernél kétóránként leolvasták a vízállást. Két óra leforgása alatt, éjszaka 22 és 24 óra között a Tisza 88, a Túr 168 centimétert áradt. Május 14-én Szatmárnémetinél a Szamos vízállása minden előrejelzést túlszárnyalva reggel 6 órakor elérte a 770 cm-t. A vezetőség számba vette a kitelepítés lehetőségét, felmérve a szükséges szállítójármű-kapacitást. A gátak erősítésére és magasítására mindenkit mozgósítottak, aki mozgósítható volt. Több mint 30 000 ember védekezett a Szamos romániai szakaszán. Délben a kolozsvári hidrometeorológiai központ előrejelzésében 900 centiméteres vízállást prognosztizált, amelyet a folyó kevesebb mint 10 órán belül várhatóan elérhetett. Ez a szint egy méterrel volt magasabb a legtöbb gátszakasznál, és magasabb volt a városban akkor létező vasúti és közúti hídnál is, vagyis képtelenség volt a mederben akkora vízmennyiség levezetése. Hamarosan több helyen is átszakadtak a gátak a Szatmárnémeti fölötti szakaszon, és a víz két-három méter magas sáros folyamként tartott a város felé, több mint 30 km/h sebességgel. Ekkor a folyó hozama már elérte a 3600 m3/s-ot. A katasztrófa elemi erővel, kivédhetetlenül haladt a város felé.

Május 15-én Szatmárnémetiben folytak a mentési munkálatok, amelyek során mintegy 120 úszójárművet, több mint 300 tehergépjárművet, 100 traktort és több helikoptert vetettek be. A helikopterek 24 óra alatt több mint 500 embert gyűjtöttek össze háztetőkről, fákról. A mentés végéig több mint 6000 embert menekítettek ki. A Szamos romániai szakaszán kitört áradást a román véderők igyekeztek lokalizációs töltéssel feltartóztatni. A Szatmár megyében bekövetkezett gátszakadásból a Magyarországra áramló és átzúduló hatalmas víztömeg a Szamos–Tisza közében órák alatt öntött el több községet. Az utak, vasútvonalak víz alá kerültek; a lakosság túlnyomó részét kétéltű járművekkel és helikopterek segítségével kellett menteni.

Okok és történések

1969-ben a hosszú őszi szárazságot november végén és december elején csapadékban gazdag időszak követte. Az időjárás csapadékos maradt december, majd január hónapban is. Januárban két jelentős meleghullám követte egymást, melyek ismételt áradást váltottak ki. 1970 februárjában a tovább tartó enyhe, csapadékos időjárás a hónap első felében újabb kettős árhullámot indított el, mely ismét feltöltötte a folyómedreket. A hónap második felében lehűlés következett, de a csapadékos időjárás tovább tartott. A vízgyűjtőben jelentős hótömeg halmozódott fel. A hótakaró vastagsága ez időben is 5–20 cm, a hegyekben 50–95 cm volt. Március első felét kisebb, majd második felét már tekintélyes hóolvadásos árhullám jellemezte. Az ismétlődő áradások miatt a medrek nem tudtak kiürülni, az árhullámok mind magasabb kezdeti szintről indultak. Áprilisban nem volt számottevő áradás, de a vízfolyások magas szintjének állandósulását a változatlanul csapadékos időjárás biztosította. A májusban bekövetkezett rendkívüli esőzések ezek után szükségképpen rendkívüli helyzethez vezettek.

Meghatározó esemény

A Szamos kiöntése Szatmárnémeti újkori történelme egyik meghatározó tragédiájának számít, a víz pusztítása után ugyanis óriási erőfeszítések árán szinte teljesen újjá kellett építeni a várost. Az áradáshoz valószínűleg a hóolvadás, valamint a rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék vezetett, mely az átázott földbe nem tudott beszivárogni, így addig nem látott mértékben növelte meg a térség folyóinak vízszintjét — volt olyan szakasz, ahol egy nap leforgása alatt 5 méteres szintemelkedést mértek. Bár a kolozsvári hidrometeorológiai intézet jelezte, hogy veszély áll fenn, a lakosságot nem értesítették, így a szatmáriakat készületlenül érte az árhullám. A város fölött délután szakadt át a gát, a víz 15 kilométer szélességben hömpölyögve, 3600 köbméter/másodperces vízhozammal alig két óra alatt elmosta Szatmárnémetit. Bár a kommunista rendszer (szokásával ellentétben) ezt az eseményt nem tudta eltussolni — később egy dokumentumkötet is napvilágot látott Epopee de Someş (Hősköltemény a Szamoson) címmel —, a mai napig nem tudni pontosan, mekkora károkat okozott és hány életet követelt az árvíz. A körülmények tisztázatlansága miatt a mai napig különféle elméletek keringenek a katasztrófa okaira vonatkozólag. Hivatalos jelentések szerint Szatmárnémetiben több mint 2200 ház omlott össze, és több mint 2600 megrongálódott. A megye további 24 településén is folyt a mentés. A pusztítást nem lehetett megállítani. Az 1970-es árvíz Szatmár megyében (a hivatalos összesítések szerint) 56 ember életét követelte, 125 ezer hektár mezőgazdasági területet öntött el a víz. Az állami mezőgazdasági vállalatok kára 72 millió lej, a mezőgazdasági szövetkezeteké 218 millió lej volt. Az iparnak okozott veszteség 77 millió lej, a lakosság kárát 258 000 009 lejben állapították meg — áll a bekövetkezett katasztrófáról szóló jelentésében.