Belföld

Szabad utazás, de a „védettek” lehetőségei nélkül?

2021.05.06 - 08:00

Miközben a nyári szezon közeledtével egyre több turistacélpont ország jelenti be, hogy az oltási igazolás birtokában akadálytalanul (karantén nélkül) utazhatnak tengerpartjukra, hegyvidékükre a vakációzók, Magyarország is elkezdte az egyeztetéseket a szomszédos országokkal arról, hogy az oltást kapott polgárok szabadon utazhassanak, vagyis hogy kölcsönösen elfogadják egymás oltási igazolásait. (Pillanatnyilag az üzleti céllal utazókon és a 24 óra alatt átutazókon kívül csak azok a magyar állampolgárok léphetnek be karanténmentesen Magyarországra, akik a magyarországi hatóságok által kibocsátott védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, azaz Magyarországon oltották be őket a koronavírus ellen.)

Eddig Szerbiával, Szlovéniával, Montenegróval és Horvátországgal (no meg Bahreinnel) született egyezség — az egyik leghosszabb határszakaszon szomszédos Romániával viszont még nem. Igaz, az április végi, Szijjártó Péter és Bogdan Aurescu közötti külügyminiszteri találkozón szóba került a téma, és mint Hegedüs Csilla RMDSZ-szóvivő lapunk megkeresésére elmondta: „Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes egyeztetett erről Florin Cîţu kormányfővel, aki nyitott volt a kérdésre, és reméljük, hogy rövid időn belül a két külügyminiszter be tudja jelenteni a megállapodást.”

Hasonlóan fogalmazott a Krónikának adott interjúban maga Kelemen Hunor is, aki kifejtette: jelezte Florin Cîţu miniszterelnöknek az egyezmény kérdését, de Bogdan Aurescu külügyminiszter is beszélt ez ügyben a kormányfővel, aki nagyon nyitottan állt az ügyhöz, s néhány napon belül véglegesíteni lehet a megállapodást, ugyanis néhány testülettel egyeztetni kell még az ügy kapcsán, illetve tisztázni, milyen formában is születik meg majd a döntés (tárcaközi megállapodás, kormányhatározat, memorandum vagy belügyi jegyzék).

Kelemen ugyanakkor hangsúlyozta: egy ilyen, az oltási igazolásokat kölcsönösen elismerő megállapodás csak a szabad utazásról szól, a Magyarországon kiadott védettségi igazolványok által biztosított más kedvezményekről nem — vagyis nem lehet beülni egy étterembe vagy „Mekibe”, színházba, moziba, múzeumba menni, állatkertet, vidámparkot látogatni vagy uszodában, közfürdőben pancsolni. (Ennek viszont homlokegyenest ellentmond Nikola Selakovic szerb külügyminiszter bejelentése, aki a magyar kollégájával történt egyeztetés után azt mondta: „a Magyarországon jelenleg csak vakcinával igénybe vehető szolgáltatások elérhetővé válnak az oltott és igazolással rendelkező állampolgáraink számára is”.) A helyzet, pontosabban a bizonytalanság pedig csak tovább bonyolódik azon kettős állampolgárok esetében, akik a gyorsabb, egyszerűbb hozzáférés okán úgy döntöttek, itthon oltatják be magukat.

Kelemen Hunor úgy fogalmazott: már tájékoztatta Magyar Leventét, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát a kettős állampolgárságú erdélyi magyarok jelzéseiről, miszerint a Romániában kapott oltási igazolásuk ellenére sem kaphatnak magyar védettségi igazolványt, illetve nem élhetnek a beoltottaknak járó magyarországi kedvezményekkel. S az egész történetben még csak említés szintjén sem került szóba a 18 évnél fiatalabbak, mint ahogy a beoltott, de nem kettős állampolgárságú erdélyi magyarok helyzete sem (magyarországi látogatásuk esetén az angol és román nyelvű oltási igazolást felmutatva például bemehetnek-e egy cukrászdába vagy az állatkertbe?).

Ez utóbbiak majdani helyzetével, státusával kapcsolatban kerestük Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, de lapzártánkig nem érkezett válasz.

Szabó Kinga Mária

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ nem támogatja a „Iohannis törvényt”

Kelemen Hunor: Az RMDSZ nem szavazná meg a jogszabályjavaslatot, mert alkotmányellenes.
Külföld

Korlátlan számú ingyenes utazás Magyar igazolvánnyal?

Jelenleg évi négy alkalommal lehet térítésmentesen utazni a Magyar Államvasutak járművein a Magyar igazolvánnyal rendelkezőknek, de reformot ígér a szomszédos közszállítási társaság: ha minden igaz márciustól korlátlan számú ingyenes utazásra lesz lehetőség.
Szatmár megye

Főleg diákokat érintett a vasutassztrájk

Iskolába ingázó tanulók százai kellett átszervezzék a pénteki napjukat, a vasutassztrájk miatt ma nem tudtak nyolcra beérni, mert reggel két órát az állomásokon álltak a vonatok.