Belföld

Stelian Ion: Új ruhára van szüksége az igazságügyi rendszernek

2021.03.29 - 13:04

A tárcavezető pénteken elküldte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) véleményezésre az igazságügyi törvényeket módosító javaslatcsomagot. Ennek kapcsán rámutatott, az évek során több ízben is módosultak az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények, helyenként ellentmondásosak az előírások, a jogszabályok 2018-as módosítása nyomán pedig egyértelművé vált, hogy az ilyen jellegű módosítások már nem elegendőek, új törvényeket kell elfogadni. "Az igazságügyi rendszernek új ruhára van szüksége, ezt képezi ez a törvénycsomag" - fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter kiemelte, hogy a javaslatcsomag alapos, megfontolt munka eredménye, kidolgozásakor egyeztettek az igazságügyi intézmények és a szakmai szervezetek képviselőivel, figyelembe vették ajánlásaikat, ahogyan azokat a javaslatokat is, amelyek az alatt a hat hónap alatt érkeztek, amíg a tervezetek közvitán voltak. "A végső változat szerintem nagyon-nagyon jó lett, új alapja lehet a romániai igazságügyi rendszernek, jó kiindulópont egy hatékonyabb és korrektebb igazságszolgáltatás felé" - fogalmazott.

Stelian Ion hangsúlyozta, az új igazságügyi törvények hozzájárulhatnak a román igazságügyi rendszer reformját nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus lezárásához, illetve azért is fontos a törvénycsomag, mert az uniós támogatások folyósítását is a jogállamiság betartásától teszik függővé. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Nem ellenőrzi már az igazságügyet az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) hivatalosan is lezárta a Romániával és Bulgáriával kapcsolatos együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV) jelentette be pénteken az uniós testület bukaresti képviselete.
Belföld

Leszavazta a képviselőház Stelian Ionnak azt a javaslatát, hogy napolják el a SIIJ felszámolásáról szóló törvénytervezet vitáját

Az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolását előíró törvénytervezet vitájának elnapolását kérte hétfőn a képviselőháztól Stelian Ion volt igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőjének javaslatát a plénum elutasította.
Belföld

A SIIJ felszámolásáról szóló tervezet csorbítja a DNA hatáskörét

Az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály (SIIJ) felszámolásáról szóló tervezet csorbítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatáskörét azokban az ügyekben, amelyekben bírák és ügyészek is érintettek lehetnek - véli Stelian Ion volt igazságügyi miniszter.