Sport

Újraélesztik a dzsudót Nagykárolyban

Január 8-án nyit Nagykárolyban a Judo Master egyesület edzőterme – értesítette lapunkat Pelcz Attila klubelnök és vezetőedző, aki elárulta, hogy az egykori cselgáncsozó
Sport

Idegenben kezdenek a magyarok és a románok

Sem a magyar, sem a román válogatott nem került könnyű csoportba a 2020-as Európa-bajnokság jövő évi selejtezőire
Sport

Szatmári döntőssel zárul a December 1. Kupa

Vasárnap este véget ért a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívócsarnokban a December 1
Sport

A Vidi nyerte a Honvéd elleni rangadót

Labdarúgó OTP Bank Liga, 16
Sport

Csúcsot döntött a tőrvívók év végi szatmári versenye

Három nap alatt közel 350 tőrvívó lépett pástra a szatmári csarnokban
Sport

Behúzták a lányok a kolozsvári meccset

Tizenhat pontos győzelmet jegyzett a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata a kolozsvári bajnokin, azonban az első félidőben nagyon gyenge volt a dobópontosság, az
Vidék

Veretlenül, de pontvesztéssel zárták az évet

Sorozatban kilencedik Liga 3-as mérkőzése után is veretlen hazai pályán a Tasnádi Unirea csapata, mivel a pénteki évzáró meccsen is pontot szerzett Cristian Popa vezetőedző
Vidék

Itthon zárják az évet

Nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatot akar folytatni a Tasnádi Unirea csapata, amely pénteken a barcarozsnyóiakat fogadja
Sport

A tőrvívók kezdik a December 1. Kupát

Ezen a hétvégén zajlik a December 1
Sport

Szárnyra kelt a VSK a spanyollal

Harmincöt pontos győzelemmel mutatkozott be a Szatmárnémeti VSK spanyol szakvezetője, Maikel Lopez
Sport

A világbajnok otthonában kezdődik a női kézi-Eb

A román és a magyar nemzeti együttes is szombaton debütál a női kézilabda Európa-bajnokságon
Sport

Veterán úszóknak rendeznek szombaton versenyt Szatmáron

Az úszómedencében, versennyel ünneplik a nemzeti napot a veterán úszók: a Szatmár Megyei Tanács támogatásával második alkalommal rendezi meg a Select Club az Unirii