Tizenhárom góllal szórta meg a vendéglátóját a Szatmárnémeti Olimpia MCMXXI labdarúgócsapata vasárnap délután, a Kaplonyi Fortuna elleni felkészülési mérkőzésen
Debütált a MOL Fehérvár mezében a szatmárnémeti Rus Adrián (képünkön balról az első), aki kezdő volt Marko Nikolic vezetőedző csapatában a kaposváriak elleni
Nem sikerült a dobogós helyezés a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótájának, Gyenes Emánuelnek (képünkön) a világ legnehezebb hardenduro megmérettetésén,
Ismét megszüneti a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) a női kosárlabda másodosztályt, ugyanis azzal együtt nem gyűlne össze elég csapat a Nemzeti Liga lebonyolítására
Megvan az első győzelme a felkészülésen Szatmárnémeti VSK harmadosztályos labdarúgócsapatnak: Ritli Zoltán edző legényei szombat délben a vendég Zilahi SCM-t
A pályán közel három és fél órát tartott az Universitatea Craiova – Budapest Honvéd találkozó az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóján, viszont
A labdarúgó Román Kupa-selejtező első fordulójában kétszer 4–1-es félidőt játszott a Tasnádi Unirea csapata Váradszentmártonon a Bihar megyei sorozat győztesével,
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat