Sport

Elvesztette a hazai pálya előnyét az Újpest

Az Újpest FC hiába szerzett vezetést, végül 2–1-re kikapott a vendég svájci FC Baseltől a labdarúgó Európa Konferencia Liga selejtezőjében, a harmadik forduló csütörtöki, első mérkőzésén.
Sport

A negyedik fordulót rendezik a román Liga 1-ben

Veretlenek csatájával kezdődik pénteken a labdarúgó Liga 1 negyedik fordulója, majd következik az eddig százszázalékos címvédő csatája idegenben, a Mioveni ellen.
Sport

Rámosolygott a szerencse a Ferencvárosra

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Groupama Arénában a cseh Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, több mint 17 ezer néző előtt. Visszavágó a jövő héten kedden, 20 órától.
Sport

Rasovszky ezüstérmes nyíltvízi úszásban

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a tokiói olimpia csütörtöki napjának nyitányán.
Sport

Újabb arany- és ezüstérem a magyar kajakosoknak

Nem telt a csütörtöki kajak-kenu döntős program sem magyar sikerek nélkül: Tótka Sándor nyerte a kajak egyesek sprintversenyét, Csipes Tamara pedig egyéni ezüstérmet szerzett.
Sport

Elődöntőben a férfi vízilabdázók

A magyar együttes kiváló teljesítményt nyújtva, elöl Manhercz Krisztián, a kapuban pedig Nagy Viktor remeklésével diadalmaskodott, a négyből három negyedet megnyerve.
Sport

A judo után a karate is Tokióban debütál az olimpián

A világ egyik legismertebb és legnépszerűbb küzdősportjának debütálása az olimpián történelmi pillanat lesz. csütörtökön, pénteken és szombaton rendeznek kumite és kata küzdelmeket.
Sport

Lőrincz Viktor ezüstéremes

Lőrincz Viktor elvesztette a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának szerdai döntőjét a tokiói olimpián, így bátyja, Tamás keddi aranyérme után ő ezüstöt nyert.
Sport

Nem sikerült a bravúr, a 7. helyen zártak a kézis lányok

A magyar női kézilabda-válogatott 26–22-es vereséget szenvedett a norvég csapattól a tokiói olimpia női kézilabdatornájának szerdai negyeddöntőjében, így a hetedik helyen zárt.
Sport

Pályán az egyetlen magyar EKL-szereplő

Román klubcsapat már nem érdekelt a labdarúgó Európa Konferencia Ligában, mivel a második körben kiesett a Liga 1 tavalyi ezüstérmese, a FCSB, a Román Kupa- és román Szuperkupa-győztes, illetve a Liga 1-es bronzérmes Universitatea Craiova, illetve a Liga 1 negyedik helyeztetje, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is.
Sport

Bajnoki érmekkel tértek haza a szatmári birkózók

Egy ezüst- és két bronzérem a Szatmárnémeti SK birkózóinak a mérlege a Lugoson rendezett U23-as korosztályos bajnokságon, de másik két szatmári sportoló is dobogóra állt, viszont más városok klubjainak képviseletében.
Sport

Most is 1–1 idehaza a Young Boysszal

Döntetlennel eredmény után várhatja a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a Young Boys elleni berni visszavágót, mivel a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának az első meccsén a svájci ellenfél a ráadás perceiben 1–1-re hozta a találkozó végeredményét.