Szatmárnémeti

Soron kívüli oltások érkeznek

2021.03.05 - 19:31

A megyei hatóságok sürgető kérésére Szatmárba soron kívüli vakcinadózisok érkeznek a következő napokban, amelyeknek köszönhetően március 15-től két újabb oltási vonalat helyeznek működésbe a jelenleg működő oltási központokban. „Azt még nem tudjuk, mely típusú vakcinákból kapunk, de ez a két oltási vonal azt jelenti, hogy naponta 120 dózissal többet lehet majd beadni az igénylőknek — pillanatnyilag naponta átlagosan 600 szatmárit immunizálnak, március 15-ét követően ez olyan 750 körül lesz, és komoly esélyünk van arra, hogy a hónap végén újabb fluxusok érkeznek a megyébe. Az én célom — s nem első alkalommal mondom —, hogy mielőbb elérjük a napi 1000 fő beoltását. Mostanáig az oltásra jogosult, itthon lévő és vakcinát igénylő lakosság 8%-át immunizálták már, ami véleményem szerint egyáltalán nem rossz arány; de ismétlem: célom, hogy mielőbb 1000 szatmárit (vagy annál többet is) immunizáljanak naponta. Úgy vélem, ha ezt sikerül elérni, s természetesen az óvintézkedéseket is betartjuk, akkor belátható időn belül visszaszoríthatjuk a járvány terjedését, és visszatérhetünk megszokott életünkhöz” — fogalmazott Altfatter Tamás prefektus megkeresésünkre.

Hétfőig sárga forgatókönyv

A prefektusi hivatal közleménye értelmében Szatmárnémetiben március 8-ig a sárga forgatókönyv előírásai maradnak érvényben — a megyeközpont fertőzöttségi szintje egész héten a 3 ezrelék mezsgyéjén ingadozott, hol átlépve azt pár tizeddel, hol az alá csökkenve, s épp ezen ingadozás okán döntöttek úgy a hatóságok, hogy még nem változtatnak a színbesoroláson, a megyei vészhelyzeti bizottság hétfőn ül össze, és a szombati, vasárnapi adatok elemzésével dönt a hogyan továbbról.

A megyében jelen pillanatban minden város — vagyis Nagykároly, Tasnád, Erdőd, Sárközújlak és Avasfelsőfalu — és 22 község esik sárga besorolás alá, öt községben pedig a vörös forgatókönyv van életben: Szatmárhegyen (5,091), Szatmárudvariban (4,583), Szatmárpálfalván (3,49), Mezőfényen (3,128) és Borválaszúton (3,065).

Több mint 70 000 tesztet végeztek már

Szatmár megye fertőzöttségi szintje március 5-én 2,07 ezrelék volt, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 10 190 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző összesítés óta 71 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 23-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje.

A gyógyultak száma 9231-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy további 68 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos 203-ra emelkedett az elhunytak száma: egy 67 éves női páciens vesztette életét a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás osztályán a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében — az aktuális adatok értelmében egyébként az avasfelsőfalui kórházban 50, a nagykárolyiban 100, a szatmárnémeti tüdőgondozóban 28, a megyei kórházban pedig 52 pácienst kezelnek.

Házi elkülönítésben 479-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 70 271-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 510 mintát elemeztek, amelyeknek a 18,5%-a lett pozitív.

Az elmúlt 24 órában igencsak sokan, 710-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 15 635 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig hat esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

Szabó Kinga Mária

Fotó: MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).