Belföld

Sorin Cîmpeanu: a tanévkezdés utáni első napokon nem beszélhetünk még az iskolai közösség okozta megfertőződésekről

2021.09.17 - 15:11
A most regisztrált új koronavírusos esetszámok nincsenek összefüggésben a tanévkezdéssel - jelentette ki pénteken Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Cîmpeanu kifejtette, a jelenléti oktatással történő iskolakezdés járványügyi hatásait csak két hét múlva tudják felmérni, a mostani esetszámokért nem a tanévkezdés, hanem 'más tevékenységek' okolhatók.

Azt is elmondta, hogy jövő héttől szerdánként, 18 óra körül fogják közzétenni a tanügyet érintő új esetszámokra vonatkozó adatokat, és csakis a minisztérium által összesített adatok tekinthetők hivatalosnak.

'Az iskolakezdés utáni első napokon nem lehet szó az iskolai közösség okozta megfertőződésekről. Nincs semmi összefüggés. Ugyanakkor nagyon fontos tudni, hogy az új vírustörzs egyértelműen sokkal fertőzőbb, és sajnos a gyerekeket és a fiatalokat is jobban érinti, mint az előző variánsok' - mondta az oktatási tárca vezetője.

Cîmpeanu nehezményezte, hogy sokan nem ismerik az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletét az új tanévre vonatkozóan. Nyomatékosította: a rendeletet mindenkinek be kell tartania.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Új diákok, új kihívások – sztrájk árnyékában indult a tanév a Kölcseyben

Rendhagyó tanévkezdés volt az idei a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Nem hangzottak el hosszú beszédek, szavalatok, de még a tanintézmény himnusza sem csendült fel.
Belföld

Tanügyi szakszervezetek: Ne hibáztassanak minket a tanévkezdés bojkottálásáért

A tanügyi szakszervezetek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak a kormány épületénél, és felvonulást szerveznek a Cotroceni-palotáig.
Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.