A közel ezer diákot számláló, nagy múltú tanintézetben azonban a sztrájk ellenére sem mulasztották el köszönteni az új tanulókat, nekik járt a taps ma az udvaron: a csillogó szemű apróságoknak, Fülöp Andrea tanítónő előkészítő osztályos gyerkőceinek, a nyár alatt gimnazistává vált ötödikeseknek és persze az új diákoknak, azoknak, akik a 2025/2026-os tanévben kezdik meg a középiskolát a főgimnáziumban.
A diákokat a vezetőség tagjai köszöntötték az udvaron, majd a diákok felmentek az osztálytermekbe, ahol a tanítók, osztályfőnökök már várták a diákokat. A tanári kar tagjai ezzel fejezték ki tiltakozásukat a kormány és a tanügyminisztérium átgondolatlan, az oktatás helyzetét nehezítő intézkedései miatt.
"Kicsit rendhagyó ma az iskola évnyitója: nem is igazán évnyitó, hiszen csak a köszöntésetekre jöttünk mi ma le. A tanáraitok fent vannak az osztálytermekben, ott várnak benneteket, ezzel jelezve a kormány és a tanügyminisztérium felé, hogy az elmúlt időszak oktatásra vonatkozó intézkedései káoszt teremtenek és az iskola jóllétet veszélyeztetik. Az iskola akkor jó, ha abban jól érezheti magát tanár és diák egyaránt. Kicsit úgy éreztük mi, pedagógusok, hogy az elmúlt időszakban az iskolát inkább könyvelési tételnek tekintették. Az oktatás befektetés a jövőbe és fontos lenne, hogy ezt mindenki tudatosítsa" – hangzott el a Pataki Enikő igazgatónő rövid beszédében.
Azt is hozzátette, a szatmárnémeti önkormányzat közbenjárása révén már az elmúlt tanévben megkezdődött az iskola felszerelése új bútorzattal, és hamarosan be is fejeződik, amely révén a Kölcsey Ferenc Főgimnázium minden tantermében korszerű digitális táblák is kerülnek minden osztályba.
Pataki Enikő igazgatónőn kívül csak Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere köszöntötte a diákságot az iskolaudvaron. Elmondta, pedagógus szülők gyermekeként egyetért a tiltakozó tanárokkal, mert egy egészséges oktatás alapját a képzett és odaadó munkát végző tanárok jelentik, akiknek jár a társadalmi és anyagi megbecsülés.
"Rendkívüli tanévet kezdünk el ma, amely sok kihívást és nehézséget is jelent, de biztos vagyok abban, hogy ezeket a együtt, diákok, tanárok és szülők, az önkormányzattal közösen meg fogjuk tudni oldani" – mondta Kereskényi, majd sikeres, eredményes tanévet kívánt az iskolaközösségnek.
A rövid köszöntést követően a nagyobb tanulók kézenfogva kísérték fel osztálytermükbe az előkészítős gyerkőcöket, a kilencedikes diákoknak pedig a diákszövetség tagjai, mentoraik mutatták meg osztálytermeiket.
Hírszerkesztő