A romániai lakosság 65 százaléka panaszkodik arra, hogy a világjárvány miatt sokkal nehezebben jutott hozzá orvosi szolgáltatásokhoz — derül ki a 4Service Group Romania piackutató cég tanulmányából. A hazai egészségügy legfontosabb problémái között a betegek szükségleteivel szemben tanúsított érdektelenséget említi 25,84 százalékuk, valamint azonos mértékben elégedetlenek a kórházi körülményekkel (24,69 százalék) és az egészségügyben tapasztalt korrupcióval (24,69 százalék), ezt követi az egészségügyi szolgáltatásoknak az állami költségvetésből való finanszírozása (12,81 százalék), a betegekre háruló anyagi terhek (6,25 százalék), valamint az egészségügyi személyzet által nyújtott szolgáltatás minősége (6,44 százalék).
A tanulmány résztvevői által jelzett másik nagy probléma az, hogy a COVID-19-világjárvány idején sokkal nehezebben férnek hozzá az orvosi szolgáltatásokhoz — sokan emiatt nem is jártak az állami ellátókban, hanem magánszakrendeléseken és -klinikákon kezeltették magukat, már akinek mindezt megengedte a pénztárcája. Ha az elmúlt két évben a romániaiak 82,5 százaléka legalább egyszer igénybe vette az állami egészségügyi intézmény szolgáltatásait, akkor a járvány idején a betegek közel 70 százaléka kénytelen volt a magánszférához fordulni — írják a kutatást készítők.
Bumbuluţ Krisztina