Szatmárnémeti

Sok helyen agresszíven emelkedtek a számok hétvégén

2021.09.26 - 20:10

Szatmár megyében szeptember 26-án a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében 15 705 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt is jelenti, hogy a hétvégén 190 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül pedig 40-nek lett ismét pozitív az eredménye — azonban a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak száma is tovább emelkedett, elérte a 14 004-et, vagyis 159 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, a mérleg két serpenyője némiképp egyensúlyba került, s ennek köszönhetően a megye fertőzöttségi szintje változatlanul 3,5 ezreléken áll.
Azonban nem ilyen jó a helyzet Szatmárnémetiben — a megyeközpont indexe 5,21 ezrelék —, mint ahogy a települések zömében sem: Bogdánd fertőzöttségi szintje 4,5 ezrelékre, Királydarócé 4,09-re, Avasújvárosé 3,74-re, Erdőd városáé 4,19 re (az előző 3,67-ről), Sárközújlaké pedig 3,14-re emelkedett. Majtény (2,91) és Lázári (2,82) község közelít a vízválasztó három ezrelékhez, de afelé tart Halmi (2,39) és Homoród (2,31) is, Mikola pedig 2,11 ezrelékre ugrott (a korábbi 1,64-ről).
Hajszálnyival ugyan, de csökkent a megye jelen pillanatban legfertőzötteb településének minősülő Vámfalu (7,25) indexe, jelentősen Szatmárhegyé (5,85 a korábbi 7,13-ról), Mezőteremé fél ezrelék alá (0,41) csúszott, Kaplony pedig lekerült a listáról — helyébe lépett viszont Egri (0,47) és Remetemező, egyből 2,06 ezrelékes fertőzöttségi szinttel.
De nem csak a megbetegedettek és gyógyultak száma, hanem sajnos az elhunytaké is emelkedett, 447-re, hatan vesztették életüket — egy 66 és egy 60 éves női páciens a szatmárnémeti megyei, egy 81 éves női, valamint egy 73 és egy 52 éves férfi páciens az avasfelsőfalui, egy 85 éves férfi páciens pedig a szatmárnémeti tüdőkórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, s a közlemény szerint valamennyien több krónikus betegségben is szenvedtek.
Nem sokkal, de ovább csökkent az intézményes egészségügyi ellátásra szorulók száma: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 65 fertőzöttet kezelnek, a szatmárnémeti tüdőkórházban 37, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 78, míg a Nagykárolyi Városi Kórházban 87 koronavírusos pácienst ápolnak — intenzív terápiás ellátásra viszont 24-en (12-en a szatmári, 12-en a nagykárolyi kórházban) szorulnak.
Nagyot nőtt az elvégzett tesztek száma is a hétvégén: 158 157, vagyis az előző adatközlés igencsak sok, 1588 mintát elemeztek, és ezek 14,5%-a lett pozitív.
Házi vagy intézményes karanténban 821-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben pedig 978-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).
A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 48 órában változatlanul nagyon sokan, 541-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 96 950 személyt immunizáltak a megyében.
A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 48 óra leforgása alatt hétvégiesen élénk volt a mozgás: 5605 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 877 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!