Nem változott a tavaly megállapított nyitvatartási rend és működési szabályzat a szatmárnémeti Dinamo-sportbázison. Futni, kosarazni időpont-egyeztetés nélkül is lehet, csak a nyitvatartási rendet kell betartani.
Február, itt a nyár! – vagy legalábbis az április. Melegrekordok dőltek meg a Kárpát-medencében mindenhol, Romániában soha nem volt még ilyen enyhe február mint az idei.
Az utóbbi időben jobban odafigyel a piacgondokság a megyeszékhelyi „vásárterek” tisztaságára. Az aligazgató szerint eladónak, vevőnek egyaránt jobb ha takarosak a piacok. Zárt szemétgyűjtőt csináltak.
Kiskertben, vagy gyümölcsösben fát nevelőknek szervezett előadást Szatmárhegyen a Partiumi Falugazdász Hálózat. Kérdések és válaszok: meg lehet-e élni biogyümölcs termesztéséből.
A környezetbarát energiatermelésről és annak hasznosságának bemutatásáról is szólt a Szatmár Megyei Közösségközi Fejlesztési Társulás utóbbi egy éve, kedden foglalták össze mi történt a projektben.
A március és az április helyett idén a február lett a faültetés hónapja, bár a faiskolai szakemberek szerint egész télen lehetett ültetni. A fagy nem, csak az esős időszakok gátolták a kerti munkát.
Minden évben kisebb – nagyobb összeget költ az Amaci úti köztemetőre is a közterület-fenntartó által a szatmárnémeti városvezetés: a harangláb és tetőszerkezete már megújult, idén a kápolna kerül sorra, de bővítik a közvilágítást és folyamatosan építik-felújítják a kerítést is.
Hiába a piacgondnokság minden igyekezete, évek óta nem sikerült felelős vállalkozót találni, aki elvállalná a Lăcrămioarei utcai ócskasor befedését — a végleges megoldás odázva van, de feledve nem.
A szatmárnémeti városvezetés évek óta folyamatosan csinosítgatja a 15-ös lakónegyedet is, mégis vannak az ott lakók közül, akik elégedetlenek életkörülményeikkel. Megnéztük, hogy mi a helyzet a „tizenötösben”.
Aktiválták a RO-Alert vészjelzési protokollt a szerdán, Újmikola térségében felfedezett veszett róka miatt. Szirénáztak a mobiltelefonok péntek délután.
A szatmárnémeti városvezetés azt mondja, soha egyik szatmárnémeti lakónegyedet sem favorizálta, igyekezett igazságos lenni a ráfordításokban. A 15-ös lakónegyedből mégsem csitulnak az elégedetlen hangok.
A sokmilliós lázári sportberuházás az egyik olyan építkezés Szatmár megyében, amely majdnem „odalett” a kormány megszorító intézkedései miatt, politikai összefogás kellett az átmentéséhez.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat