Szatmárnémeti

Rövidesen háziorvosok nélkül maradunk

Fotó: MTI/Újvári Sándor
2022.02.21 - 16:30
Néhány éven belül családorvosok nélkül maradhat Románia. Jelenleg több mint 500 hazai településen nincs háziorvos, a szakemberek 48%-a pedig 60 éven felüli. Sorra ürülnek a praxisok, és az elöregedés, valamint az utánpótlás hiánya miatt nincs, aki ezeket betöltse.

Romániában jelenleg közel 500 településen nincs háziorvos, a hazai lakosság 2,5 százalékának nincs családorvosa. A leginkább érintettek a vidéki települések, ahol sok személy nem rendelkezik egészségbiztosítással, ezért csekélyek a rendelők bevételei. A családorvosok hiánya azoknak a legégetőbb, akik már idősek, illetve nem eléggé mobilisak ahhoz, hogy egy közeli városba vagy másik községbe utazzanak egészségügyi problémáikkal, valamint azok számára is gondot jelent, akik krónikus betegek, és rendszeres háziorvosi ellátásra szorulnak.

A vidéki családorvoslás egyáltalán nem vonzó a fiatal szakemberek számára, azok pedig, akik mégis ezt a hivatást, utat választják, inkább városi környezetben helyezkednek el. A háziorvosok 48 százaléka 60 év feletti, és sajnos nem sok orvos érkezik a 10 éven belül nyugdíjba vonulók helyére. Az összes hazai rezidens mindössze 5 százaléka választja a családorvosi hivatást, ráadásul közülük sem visz majd mindegyik praxist, hiszen a pályakezdők egy része a mentőszolgálatoknál és egyéb ágazatokban, esetleg külföldön vállal munkát.

A krónikus családorvoshiány az elmúlt időszakban több ízben is a figyelem középpontjába került: a szakemberek minden fórumon figyelmeztettek már az egyáltalán nem túl fényes helyzetre. Tavaly a nép ügyvédje is beszámolót készített, amelyből kiderült, hogy Szilágy megyében 16 közigazgatási egységben nem volt családorvos, Krassó-Szörény megyében 14-ben, Fehér megyében 13-ban, Hunyad megyében 12-ben, Buzău megyében pedig 10-ben. Szatmár megyében csak eggyel csökkent 2021-ben a háziorvosok száma: 171 rendelést kereshettek fel a szatmáriak, ezek közül 95 városon, 76 pedig vidéken működött. A tavalyi esztendőben is átlagosan 2000 lakosra jutott egy háziorvos Szatmár megyében.

A praktizáló háziorvosok azt mondják, nem érzik magukat megbecsülve, és ahelyett, hogy a betegekkel foglalkoznának, inkább irodai munkát végeznek.

A Háziorvosok Munkáltatói Szövetsége (FNPMF) a múlt héten nyílt levélben hívta fel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) figyelmét ismét erre az áldatlan helyzetre, emlékeztetve annak elnökét, Adela Cojant az ombudsman 2021-es jelentésére is. A családorvosok többek között arra kérik a CNAS-t, hogy tegye közzé a nép ügyvédje jelentésével kapcsolatos beszámolóját, véleményét, a helyzet javítására vonatkozó rövid, közép- és hosszú távú intézkedési terveit, végrehajtási időszakokat, a várható eredményeket és hatásokat.

Európai szintű probléma

A családorvoshiány egyébként nemcsak hazánkban, hanem egész Európában is érezhető, ezért is érkezik olyan sok vonzó állásajánlat külföldről. Nem csak fiatalokat várnak azonban más európai államokban, középkorú vagy annál idősebb romániai családorvosokat is próbálnak vonzó ajánlatokkal „becserkészni” külföldön. Dr. Gindrovel Dumitra családorvos, a Román Orvosi Kamara titkára szerint Franciaországban jelenleg legalább ezer román háziorvos dolgozik. Nem csoda, hiszen igazán kecsegtető ajánlatokkal bombázzák a szakembereinket. Akad olyan franciaországi kistelepülés, az óceántól 45 percre, amelyik a maga 1500 fős lakosságával külön egészségügyi központtal is rendelkezik, ebben egy két teremmel rendelkező rendelőben ajánl helyet egy romániai családorvosnak asszisztenssel. A havi bér 8500 eurónál kezdődik, emellett 25 ezer eurós elhelyezkedési bónuszt, és ingyen lakhatást ígérnek annak a szakembernek, aki elszegődik hozzájuk, ráadásul a rendelő használatáért sem kell fizetni, csupán a központ rezsiköltségeinek rá eső részét kell állnia.

Bumbuluţ Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Június végéig maradnak a pontértékek - egyelőre befagyasztották a konfliktust

A Román Orvosi Kamara (CMR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a döntéshozókkal lezajlott tárgyalások eredményeként az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban a szolgáltatásokért járó pontértékek 2024. június 30-áig nem változnak, a 2023 utolsó negyedévére megszabott szinten maradnak.
Szatmár megye

Influenza: két patikában oltanak Szatmár megyében

Hétfőn, október 2-án elrajtolt Romániában az influenza elleni oltási kampány. Új szabályozás lépett életbe, mostantól a vakcinát az igénylőnek kell kiváltania a patikából, amivel vagy visszamegy a családorvoshoz, vagy a patikus oltja be. Szatmár megyében egyelőre két patikában oltanak.
Belföld

Az egészségügyi miniszter szerint a jövőben a háziorvosokra lehetne bízni a lakosság koronavírus elleni beoltását

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn felvetette azt a lehetőséget, hogy a lakosság - beleértve a veszélyeztetett kategóriákat — a jövőben a háziorvosi rendelőkben kapja meg évente a koronavírus elleni oltást.