Külföld

Romlik Alekszej Navalnij állapota, kiállnak mellette a nemzetközi politikusok

2021.04.19 - 08:53

A felhívást vasárnap tette közzé a politikus YouTube-csatornáján Ivan Zsdanov, a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa (FBK) igazgatója és Leonyid Vokov, a regionális Navalnij-törzsek hálózatát Litvániából koordináló aktivista. Az elítélt politikus hívei korábban azt ígérték, hogy akkor hirdetnek meg tiltakozó megmozdulást, ha ehhez félmillió támogatót gyűjtenek össze az interneten.
Zsdanov és Volkov most azt mondta, hogy nem fog erre várni, mert „várni és halogatni többé nem lehet", az „extrém helyzet extrém megoldásokat követel meg". A szervezők azzal vádolták meg az orosz hatóságokat, hogy „megölik" Navalnijt. A politikus szabadon bocsátását követelő oldalra vasárnapig csaknem 460 ezren jelentkeztek fel. Az FBK csütörtökön közölte, hogy közülük mintegy 400 ezer ember elektronikus postacíme nyilvánosságra került.
Navalnij orvosa, Anasztaszija Vasziljeva szombati bejelentése szerint a 44 éves, a felfüggesztett börtönbüntetés feltételeinek megsértése címén két és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélt, március 31. óta éhségsztrájkoló politikus akár a közeli napokban meghalhat, mivel rendkívül rossz a vérképe. Az orvos úgy vélekedett, a leletek arra vallanak, hogy szív- és veseleállás fenyegeti.
Navalnij azért kezdett éhségsztrájkba, mert szerinte nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Az ellenzéki elítélt ügyvédjei szerint már a hét elejére 15 kilót fogyott.
A március vége óta hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó rabnál az MR-vizsgálat két porckorongsérvet állapított meg. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei parancsnoksága kedden közölte, hogy Navalnijt egy héttel korábban teljes körű orvosi vizsgálatnak vetették alá, és a konzílium kielégítőnek minősítette egészségi állapotát. A hatóság szerint sem Covid-19-et, sem tbc-t nem találtak nála.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden készül elmondani a parlament két házához intézett éves üzenetét. Az államfőtől orosz regionális parlamenti képviselők és a nyugati kulturális elit 70 képviselője nyílt levélben követelte Navalnij szabadon bocsátását.
Korábban a politikus szimpatizánsai január 23-án, 31-én és február 2-án tartottak tiltakozást Oroszország több városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezek több mint 11 ezer részvevőjét vették őrizetbe.
Pénteken a moszkvai ügyészség kezdeményezte a bíróságon, hogy minősítse szélsőséges szervezetnek a FBK-t, jogutódját, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványát (FZPG) és a Navalnij-törzsek hálózatát. Az ügyészség közleménye szerint ezek a szervezetek liberális jelszavakkal takarózva „a szociális és a társadalompolitikai helyzetet destabilizáló feltételek megteremtésével" foglalkoznak, a „színes forradalmak forgatókönyvének felhasználásával".
Az FBK a szeptemberben esedékes parlamenti választások előtti „példátlan nyomásgyakorlásnak" minősítette ezt az ügyészségi indítványt.

Az EU komoly aggodalmát fejezte ki Navalnij romló egészségügyi állapota miatt

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap komoly aggodalmát fejezte ki az oroszországi börtönben éhségsztrájkot folytató orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egyre romló egészségügyi állapota miatt. Közleményében felszólította az orosz hatóságokat, hogy vállaljanak felelősséget a politikus biztonságért és testi épségéért, továbbá biztosítsanak számára hozzáférést olyan orvosokhoz, akikben a politikus megbízik.
Borrell kiemelte: az EU Navalnij börtönbüntetését politikai indíttatásúnak és az emberi jogok nemzetközi egyezményével ellentétesnek tartja, továbbra is a politikus azonnali és feltételek nélküli szabadon bocsátását kéri.
Emlékeztetett, hogy az EU a lehető leghatározottabban elítélte a Navalnij elleni tavaly augusztusi mérgezéses támadást, és szankciókat vezetett be hat olyan orosz tisztviselő ellen, aki az unió szerint részt vett a merényletben. Februárban az új globális emberi jogi szankciórendszer keretében az EU további négy, Navalnij elítélésében szerepet játszó orosz személyre vetett ki korlátozó intézkedéseket.
A főképviselő hangsúlyozta: a Navalnij-ügyet nem lehet elszigetelt esetként kezelni. A politikussal való bánásmód példaként szolgál arra, hogy Oroszországban egyre szűkül az ellenzék és a civil társadalom mozgástere.
Borrell hozzátette, hogy az uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői videotanácskozáson egyeztetnek a Navalnij-ügyől. Várhatóan szó lesz a Grúziában, Indiában, Mianmarban és Mozambikban zajló eseményekről, valamint az iráni atomalkuról folyó bécsi tárgyalások legutóbbi fejleményeiről. A külügyminiszterek emellett áttekintik az Etiópiában és Ukrajnában kialakult helyzetet is.

Következményei lesznek, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghal a börtönben

Az amerikai kormányzat figyelmeztette Oroszországot, hogy következményei lesznek, ha Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghal a börtönben — mondta vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió műsorában Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
„Közöltük az orosz kormánnyal, hogy felelősséget visel azért, ami Navalnij úrral történik bebörtönzése alatt, és a nemzetek közössége őket vonja felelősségre" — fogalmazott Sullivan, aki a részletek ismertetése nélkül annyit mondott, hogy egy sor, különböző költségvonzatú intézkedést fontolgat az amerikai kormányzat arra az esetre, ha a bebörtönzött Navalnij meghalna.
A Vlagyimir Putyin elnök legszókimondóbb bírálójának számító 44 éves politikust januárban vették őrizetbe Moszkvában, amikor hazatért Németországból, ahol mérgezés miatt kezelték. Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg idegméreggel megölni, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Két és fél évet kell börtönben töltenie, mert korábban csalás miatt ítélték felfüggesztett büntetésre, és megszegte a próbára bocsátás feltételeit. Navalnij már az eredeti ítéletet is politikailag motiváltnak nevezte.

Német külügyminiszter: sürgősen gondoskodni kell Alekszej Navalnij orvosi ellátásáról

Sürgősen gondoskodni kell Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikus megfelelő orvosi ellátásról — mondta a német külügyminiszter egy vasárnap ismertetett nyilatkozatában.
Heiko Maas a Bild című lap hétfői számához készített összeállításban — az előzetesen ismertetett részletek szerint - kiemelte, hogy a német kormányban nagy aggodalommal tapasztalják, hogy  Alekszej Navalnij állapota egyre romlik, és úgy vélik, haladéktalanul biztosítani kell a megfelelő egészségügyi ellátáshoz fűződő joga érvényesülését.
A Bild szerint a német kormány követelését a berlini orosz nagykövettel is ismertették, még pénteken. Heiko Maas a lapnak elmondta, hogy az üggyel az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán is foglalkoznak.
Ugyancsak vasárnap a francia diplomácia vezetője is jelezte, hogy az EU pontosan követi a korrupcióellenes küzdelméről ismert orosz politikus állapotának alakulását. Jean-Yves Le Drian kiemelte, hogy a Kreml újabb EU-s büntetőintézkedésekkel számolhat, ha nem sikerül megóvni Alekszej Navalnij egészségét. Mint mondta, a Navalnij-ügyben eddig elrendelt EU-s szankciók csomagja jelentékeny méretű, de lehet nagyobb is.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Belföld

„Nem kell az adóügyi káosz!” – tüntetnek a könyvelők

Betelt a pohár a könyvelőknél is, tüntetésbe kezdtek hétfőn, a pénzügyminisztérium elé vonulva.
Belföld

Rendkívül nagy a teher azokon, akik dolgoznak!

Hétfő délelőtt 10 órakor kezdődött hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezetének tiltakozó megmozdulása a fővárosban. a munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntettek, mivel a romániai munkavállalókra túl nagy adóterhek nehezednek.
Belföld

Tiltakozó akciókba kezdtek hétfőn a postai alkalmazottak

A postások február 29-éig naponta 11:30 és 14 óra között terveznek tüntetni Bukarestben a kutatási, innovációs és digitalizációért felelős minisztérium előtt. A postásállomány nagyobbik hányada minimálbért kap.